Triatlonosra sikeredett az első ajkai duatlon (videókkal)

duatlon-verseny

Első alkalommal rendeztek Ajkán duatlon versenyt a Tovafutók egyesület rendezésében, október másodikán vasárnap kora délután. Az országosnak nevezhető versenyre hét korosztályban összesen 146 nevezés érkezek, köztük számos élvonalbeli triatlonistáé. Utóbbi nem elírás, a két sportág közeli rokonságot tart egymással. Ám míg a triatlon úszásból, kerékpározásból és futásból, addig a duatlon futásból, kerékpározásból, és még egy futásból áll. A távolságok korcsoporttól függenek, de egy korcsoport kivételével ezen a versenyen úgy volt a táv megállapítva, hogy a második futókör rövidebb legyen, mint az első.

Délutánra már annyi eső esett, hogy szinte triatlon-versenyzőként, vízből rajtolt el a felnőttek mezőnye. Itt a versenytáv 2 400 méter futás (ez három kör a Rigóig), a futás után kilenc kilométer kerekezés (ami ezekkel a kerékpárokkal a vizes aszfalton olyan, mintha jégen lennénk…) Aki ezt megúszta, arra még 1 600 méter, azaz két kör futás várt.

Várbíró Péter a Superman jelmezét most otthon hagyta, de most is tudott meglepetést okozni a közönségnek, mert talán ő volt az egyetlen, aki a kerékpáros körverseny első fordulójában megtapasztalta, hogy milyen kemény az aszfalt. Ezzel látványos, de remélhetően nem súlyos sérüléseket szenvedett, ezt bizonyítja, hogy a második kör futás utáni célba érkezés előtt ledobta magáról a kötést. A versenyt végül a 146 nevezőből 123-an teljesítették.

Nemcsak a versenyzők, de az eső is kitartott az eredményhirdetésig, ahol a díjakat Geri Gyula, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetője adta át. (Az eredmények a Sporteredmények rovatban olvashatók!)

 

 

 

This slideshow requires JavaScript.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply