Az egyik streaming csatornán egy, a foci hőskorát idéző minisorozat fut, A foci mindenkié (The Eglish Game) címmel. Furcsa látni, hogy másfél évszázaddal ezelőtt, amikor a futball (angol jövevényszó!) még igazi arisztokrata játék volt, amit a nemesség kedvtelésből űzött, már a kezdet kezdetén ugyanolyan kérdések előtt állt, amiket akár manapság is feltehetnénk. Szabad-e fizetni valakinek csak azért, mert focizik, becsületes dolog-e szezon közben a csapatoknak „megvenni” egymás játékosát, és így tovább. Aztán kiderül belőle az is, hogy igencsak nyomós érv volt amellett, hogy munkáscsapatok is indulhassanak a kupában, hogy az akkori angliai kisvárosok nagy részében csak két dolog jutott a dolgozónak: a munka, meg a foci. Ez utóbbi tette elviselhetőbbé az életüket, erről tudtak beszélgetni a kocsmában, ez aranyozta be az életüket.
Kis kitérő. Magyarországon szinte nemzeti ügy a foci. Olyannyira, hogy egyik legfiatalabb polgártársunk (értsd: aki nemrégiben tett állampolgári vizsgát) máris feljogosítva érzi magát arra, hogy megszégyenítse azokat, akik nem szurkolnak eléggé a nemzeti válogatottnak. Egyik kedvenc vloggerem szerint, ha valaki nem tapsikol eléggé hangosan – mint a Rákosi időkben – a csapat sikereinek, az kockáztatja akár a hazaárulás vádját is, de minimum szélsőbaloldali libernyák. Gondolom csak azért, mert a miniszterelnök kedvenc sportja a foci, ami szinkronban van stadionépítési mániájával is. (Ceausescu is szeretett monumentális épületekben gondolkodni, s talán ez a párhuzam ennél nem is ér véget, de beszéljünk a fociról.)
Ma már persze sok mindennek örülhetnek egy munkásvárosban is, többek között a futballcsapatuk eredményeinek. És kicsit mindenkit bánt az eredményteleség is. A magunk részéről igyekszünk majd felfejteni azokat az okokat, amelyek az ajkai foci jelenlegi mélyrepülését okozták, ezért szokásunkkal ellentétben egy régi interjú ismétlésével folytatjuk Szemtől szembe sorozatunkat az Ajka TV-ben és az Ajkai Szó online oldalán. Legutóbb egy messziről (a Vas vármegyei Rátótról jött) polgártársunk fejtette ki a véleményét a témában, most pedig egy idén április végén, az FC Ajka akkori vezető edzőjével készített interjút ismétlünk meg, ami különös fénytörést kap az azóta történtek miatt.
Igazság szerint telefonon kértünk interjút az elbocsátott edzőtől Jeney Gyulától, aki Salgótarjánban éli a „nyugdíjasok” életét. Vagyis munkahelye nincs, így most több időt fordíthat magára. Nyilatkozni a témában nem akart, de őszintén beszélt az általa vélt okokról, amelyek kirúgásához vezettek. Sajnálja, hogy a sportvezetők megvonták tőle a bizalmat és érez ebben némi – nem is némi – igazságtalanságot. De az élet megy tovább. Utódja, Schindler Szabolcs a múlt héten még úgy látta, hogy interjút ad nekünk, de társadalmi (és szakmai) kötelezettségei, valamint az utazással töltött hosszú idő, ma már nem teszik lehetővé, hogy rendelkezésünkre álljon. Ígérte azonban, hogy a jövő év első napjaiban sort keríthetünk majd a beszélgetésre.
Lékó Sándor
Leave a Reply