Újdonságok az újságnál

Amikor az e heti Ajkai Szó a kezébe kerül, a Nyájas Olvasó az egyik újdonságot már fel is fedezte, hiszen nehéz lenne nem észrevenni, hogy a korábbi tabloid helyett ismét A3-as méretű, igazi újság formában jelenik meg lapunk.

Négy évvel ezelőtt kényszerűségből tértünk át a kisebb formátumra. Akkori vezércikkemben ezt írtam: „Az újságcsinálásban is vannak divatok. Nem akarok elmélyülni szakmai kérdésekben, csak utalnék rá, hogy több évtizedes pályafutásom alatt megéltem már sok mindent és mindennek az ellenkezőjét is. Zászlós vagy tömbös tördelés, előre vagy középre zárt címek, kellenek léniák vagy sem – az olvasók nagy része még e fogalmak jelentésével sincs tisztában, azt azonban észreveszik, ha valami megváltozik, és azt sem szokták titkolni, hogy tetszik-e nekik a változás. Amikor az egykor volt A4-es „füzet” helyett „igazi” újságformát öltött az Ajkai Szó, szinte egységesen dicsérték olvasóink az új megjelenést és formai kifogásai lapunkkal szemben még azoknak sem voltak, akik tartalmát bírálták. Épp ezért megpróbáltunk ragaszkodni hozzá akkor is, amikor kiadónk elkezdte az úgynevezett tabloid formát favorizálni.”

Végül mégis váltani kényszerültünk, ám ennek a váltásnak nem szakmai, hanem egészen prózai anyagi okai voltak. A nadrágszíj-meghúzásra kényszerült önkormányzat az újságon is igyekezett takarékoskodni, aminek ára a fele terjedelem beáldozása lett. Az intézkedést már akkor is ideiglenesnek szánták, és most végre megérett a helyzet, hogy ismét „igazi” újságformát öltsön lapunk. Bízunk benne, hogy olvasóink velünk együtt örülnek majd a változásnak!

Az új Ajkai Szóban nagyobbak lesznek a képek és a címek, olvashatóbbak a betűk. A dupla nagyságú oldalakon ezért nem fog kétszer annyi szöveg elférni, de remélhetőleg így is kevesebb anyagot lesz kénytelen rövidebbre fogni vagy kihagyni a szerkesztő. Ami pedig így sem fér bele a papír újságba, az ezentúl is megtalálható lesz majd az interneten, csak éppen új – remélhetőleg könnyebben megjegyezhető – címen: ajka.ma helyett ajkaiszo.hu domain név alatt jelenik meg online kiadásunk.

Ez utóbbi változásnak kevésbé örömteli oka van, mint a másiknak. Az ajka.ma honlap magánvállalkozásban működött, a kiadónkkal kötött szerződés alapján adott helyet az Ajkai Szó cikkeinek. Sajnos, tulajdonosai hibájából, a honlap működése a múlt héten leállt. Olvasóink azonban továbbra is hozzáférhetnek cikkeink online változatához, mert kiadónk időben érzékelve a helyzet bizonytalanságát, elindított egy új online újságot, immár saját kiadásában, ajkaiszo.hu domain név alatt. Online kiadásunk az ajka.ma megszűnésével egyidőben próbaüzemről teljes gőzre kapcsolt és az Ajkai Szó új cikkei, Ajka és környéke legfrissebb hírei máris elérhetők rajta.

Láng György Géza

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply