Változatos ételek készültek Noszlopon ( Tv Ajka videójával)

A noszlopi Lucullus gasztronómiai családi vállalkozás ajkai tulajdonosai immáron kilencedik alkalommal rendezték meg a környék településein élők részvételével a hagyományos Diófás főzőversenyt augusztus 6-án.

gyj_diofas fozoverseny 7309A falu sportpályája mellett lévő diófás kivételes hangulatot ad évről évre a rendezvénynek. A terebélyes fák alatt 23 csapat alakította ki a főzőhelyét. Bográcsban, tárcsán és grillrácson 36 féle ételt készítettek. Ferenczi István, a zsűri elnöke elmondta, hogy az alapanyagok változatosak voltak. Kecske, bárány, fürj, csirke és sertés szerepelt a nyersanyagok között. A versenyben indultak nagy tapasztalattal rendelkezők, akik között néhány ajkai résztvevő is látható volt, de érkeztek Vidről, Pápáról, Ausztriából is alkalmi szakácsok. Természetesen a noszlopiak kitettek magukért. A kezdő fiatalok nem éppen a magyar konyhára jellemző ételt kreáltak. Korosztályuk kedvenceit, hamburgert és gyrost készítettek, amely a Venesz-díjas szakács szerint kezdetnek nem is volt rossz, ez alapozza meg a későbbi eredményességüket a konyhában. A zsűri az értékelési szempontok között figyelembe vette a munka közbeni rendet, tisztaságot, az ételek minőségét, íz világát és a tálalás, a teríték ízlésességét, természetes voltát. Így a Magyar Grillszövetség különdíját a Főnix Fiúk DC és a Kids Főnix csapatok együtt kapták meg.

gyj_diofas fozoverseny 7110Szabó Melinda, a szervező vállalkozás képviseletében vett részt az értékelésben. Tudatta, hogy az elkészített ételek készítői közül a DolceVita, Főnix Fiúk DC, Vidikum, Máramarosi Srácok, Bogdányi Barátok, Városi Fakanálforgatók, Me-Nőőők és a Gróf Esterházy Kórház Élelmezés csapata kapott arany érmet. Elmondta, hogy nyolc csoport érdemelte meg az ezüstérmet, hét csapatnak jutott bronzérem, tehát minden nevezettet jutalmaztak. A rangot jelentő Lucullus Serleget a DolceVita csapata vihette haza. Mint szervező elégedett volt a verseny színvonalával. Örömmel vette, hogy a kellemetlen időjárás ellenére 120-an szorgoskodtak ezen a délelőttön. Reméli, hogy jövőre a jubileumi tizedik versenyen ismét népes mezőny fog egybegyűlni.

Cs.B.É.    

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply