Végül lebukott a kerékpár gyűjtögető

Értékes kerékpárok lopására adta a fejét egy ajkai férfi, aki külföldön is szerencsét próbált – sikertelenül. Jogerősen börtönbüntetésre ítélték, s tetemes kártérítésre kötelezték.

A nem kimondottan zűrös előéletű S. B-t korábban az osztrákok ítélték el bűnsegédként elkövetett lopás miatt. Az ajkai bíróság előtt több hónapon át tartó sorozat lopás miatt kellett felelnie. A 32 éves férfivel könnyű dolguk volt, ugyanis már a nyomozás során mindent beismert. Egy percig sem tagadta, hogy a sógoréknál, Leibniczben két kerékpárt is ellopott. A 112 ezer és a 224 ezer forintot érő bringák rövid időn belül meglettek.

A hazai nyomozók nem voltak mindig ilyen szerencsések, mert a férfi gyorsan túladott a drótszamarakon. Ajkán 2019 szeptemberében a Petőfi utcában az egyik ház előtt lezárt, 70 ezret érő bringát szabadított meg zárjától. Hetekkel később az Alkotmány utcából vitt el egy 60 ezer forintra becsült Kross típusú kerékpárt. Ugyanennyit ért külön-külön az a két kerékpár, amelyeket a Sport utcából, illetve az egyik ház tárolójából lovasított meg.

Az amúgy lomizásból élő férfi többek felelőtlenségét használta ki, amikor lezáratlan kétkerekűeket lopott el Ajkán. Amikor már úgy érezte, hogy forró a lába alatt a talaj, 2020 tavaszán Veszprémbe utazott, ahol 75 és 80 ezer forintot érő kerékpárokat fújt meg. A tulajdonosok hiába bilincselték le közlekedési eszközüket, könnyen levágta róluk a lakatot.

Még messzebbre is portyázott, ugyanis Székesfehérváron is megfordult, ahonnan egy fehér X-Fact „gépet” hozott el.

Az eljárás során csak egy orgazdát sikerült beazonosítani, akit egy másik eljárásban vontak felelősségre. Egy 55 ezret érő női bringát 2020 április 21-én az esti órákban lopott el a Móra Ferenc utcából, amelyet azonnal kivitt Nyirádra, ahol „üzlettársa” adott érte hétezer (!) forintot. Másnap egy ugyanilyen értékű bicajt kötött el, azért már csak négyezer forintot kapott orgazda barátjától.

S.B. csúnyán becsapott 2020 elején egy halimbai férfit, akivel abban állapodott meg, hogy megveszi tőle 250 ezer forintra tartott szintetizátorát. A vádlott a törlesztés első részletét, 20 ezer forintot, átadott a sértettnek, aki később már hiába várta a pénzes postást – a csaló eltűnt a szeme elől.

Az Ajkai Járásbíróság a sorozat lopásokért, valamint a csalásért egy év nyolc hónap börtönre ítélte a férfit, akit köteleztek a károk megtérítésére. A bíróság jogerős döntésében 430 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

(n. g.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply