Versek, elbeszélések a szülőföldről

Poór Andrásné Tatai Izabella, Némethné Péntek Zsófia és Kersner Istvánné (Fotó: Tisler)

Az Ajkai Szépírók Asztaltársaságának vezetője, Oravecz Edit olvasta fel a legidősebb, 90 éves tag, Osváth Imre üdvözletét Némethné Péntek Zsófiának, aki Viden tartotta Tűnődések címmel megjelent 5. helytörténeti könyvének bemutatóját. A köszöntősorokból kiderült, hogy Némethné Péntek Zsófia példája bizonyítja, hogy egy kis közösségnek is lehet jeles tagja, aki a népi írók és költők méltó utódja, így még akkor is a szívében őrzi a szülőföldjét, ha már nem ott él.

Az elbeszélésekből, versekből kirajzolódnak egy somlói falu régi hétköznapjai, szokásai, lakóinak jelleme. Zsófia akár versben, akár prózában szólal meg, bármely témában, mindig érződik a szülőföldhöz való feltétel nélküli ragaszkodás és a szeretet.

– Népem nekem olyan értéket adott, amely minden rosszon átsegített, maradtam, aki voltam, vidi parasztlány – fogalmazott a szerző, akit sok ajkai irodalomkedvelő is elkísért a faluházban tartott programra.

Némethné Péntek Zsófia több, mint négy évtizede Ajkán él, de erősen kötődik szülőfalujához. Aktív korában is írt, de nyugállományba vonulása után kezdett komolyabban foglalkozni emlékei összerendezésével, megörökítésével. Az első kötete 2008-ban jelent meg, azóta is fáradhatatlanul dolgozik, 2-3 évente mutat be új összeállítást.

Rámutatott, hogy azért írja az elbeszéléseket, verseket, hogy emléket állítson az egykori vidieknek, megörökítse az utókornak a régi történéseket, mielőtt azok végleg feledésbe merülnének, hiszen az egykori falusi életben, ahol a szokások apáról fiúra szálltak, igazi összefogás jellemezte a közösségeket. A versekben a szorgalmas, sokat dolgozó nagymama alakja és a Somló hegyhez kötődő legendák is visszatérnek.

A bemutatón a szerzővel a szintén vidi származású pedagógus, Kersner Istvánné beszélgetett, az ajkai Poór Andrásné Tatai Izabella pedig a könyvből olvasott fel. Szabó Róbert, Vid polgármestere a kötet bemutatóján oklevéllel és virágcsokorral köszönte meg a szerző honismereti és értékmentő tevékenységét.

Némethné Péntek Zsófia elárulta, hogy minden könyve egyformán kedves számára. Azt is megtudtuk tőle, hogy az írás mellett több irodalmi pályázaton is részt vett, 57 emléklapot, oklevelet őriz és tagja a nemrég újjáalakult Ajkai Szépírók Asztaltársaságának is.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply