Vizsgakoncert összefogással – Az igazi és különleges mestermunka nem boszorkányság

Korábban már hírt adtunk róla, hogy Szücs Krisztián, a Kocsár Miklós Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar karnagya trombita tanári alapdiplomájára épülő egyetemi képzésben vett részt a győri Széchenyi István Egyetemen. A képzés diplomakoncerttel zárult, ami a pandémia miatt két részletben zajlott. A produkció első részét június 15-én mutatták be Győrött, a Zsinagóga épületében. Az előadás második, befejező részletét augusztus 30-án hallhatták a művészetkedvelők a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében. A komolyzenei koncertre sokan kíváncsiak voltak.

-Remélhetőleg egy különleges élményt fogunk közösen átélni, mivel a kétéves egyetemi képzésem utolsó momentuma zajlik ma este. Ez az államvizsgával egyenértékű diplomakoncert második fele – fogalmazott a karnagy. Lelkesen állt a színpadon és örömmel köszöntötte a vendégeket, kiemelve a záróvizsga bizottság elnökét és tagjait, akik a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Művészeti Karának tanárai: dr. Cziglényi Ákos gordonka tanár, Zenekari tanszékvezető, dékán helyettes, dr. Molnár Gyula kürt tanár, egyetemi docens és végül a mentor, aki Krisztiántól az „izgulást átvette”: Szabó Ferenc művésztanár, a Győr Symphonic Band karmestere.

Szücs Krisztián elmondta, hogy az elhangzott darabok hangszerelése nem megszokott. Ahhoz, hogy meg tudja valósítani a koncertet, több barátját is megkereste, akik szívesen vállalták a felkérést. „Még nem vezényeltem olyan zenekart, amelyikben egyszerre három karmester is ül” – jegyezte meg viccelődve a karnagy. Akikről szó van: a Devecseri Fúvószenekar karmestere: Hekele Fanni, a Szombathelyi Városi Fúvószenekar karmestere: Tóth Máté, illetve Takács Bálint, egy németországi fúvószenekar vezetője. Az ajkai zeneiskola tanári kara is szép számban képviseltette magát, illetve a Balatonfüredi Zeneiskola tanári karából is érkeztek zenészek. A koncert fő gerincét az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar adta.

Hagyománnyá vált, hogy a megyében lévő fúvós zenekarok különböző kiemelt eseményre meglátogatják egymást. Ez most is így történt, az ország több területéről is érkeztek zenekarok, illetve karmesterek. A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség képviseletében a Sárvári Koncertfúvószenekar karmestere, Szélesi Attila látogatott el az eseményre. Jelen voltak Pápa Város Fúvószenekarának tagjai és vezetőjük, Horváth Adrián karmester, valamint Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekar tagjai és karmesterük, Hégely Ákos is. A Várpalotai Fúvószenekar tagjai és a Veszprémi Ifjúsági Fúvósszenekar karmestere, Zeitler Dénes, szintén elfogadta a meghívást a koncertre. Az ország legtávolabbi pontjáról érkezett a Komlói Ifjúsági Zenekar vezetője, Bayer Attila.

A fúvószenekari koncerten elsőként Julius Fucik (1872-1916): „Attila indulóját” hallhattuk, melynek érdekessége, hogy a szerző az Egyesített Királyi Hadsereg főkarmestere volt 1900-1910 között Budapesten – ekkor született meg többek között ez a műve is.

Balázs Árpád (1937) zeneszerző „Concertino” című darabja szintén a koncert részét képezte. Krisztián megosztotta a hallgatósággal, hogy hetekkel ezelőtt személyesen is találkozott a szerzővel, aki elmesélte a darab keletkezésének történetét. Kiderült, hogy a mű második lassú tételét édesapja tiszteletére írta, ami sokáig az asztalfiókban hevert. Amikor felkérést kapott a szerző, hogy írjon egy fúvószenekari darabot, ezt vette elő. Írt hozzá egy tréfás harmadik tételt és egy úgynevezett „fanfárt” – így vált kerek egésszé a munka.

A hivatalos diplomakoncert utolsó darabjának egy nagyon izgalmas és részlet-dús zeneművet választott a karmester: Steven Reineke: „A boszorkány és a szent” című szimfonikus költeményét. A művet felkérésre írta a mester 2004-ben, amiben egy valós történetet dolgozott fel. A középpontban egy ikerpár áll, akik jövőbelátó képességgel rendelkeztek.

Szücs Krisztiántól már megszokhattuk, hogy a jó zenéhez a komolyzene mellett a könnyű zene is szervesen hozzátartozik, hiszen egyetlen koncertjükből sem maradhat ki néhány igazán jó hangulatú darab. Ezúttal: a Beatles: „Ob-La-Di Ob-La-Da” és Weather Report: „Birdland” című híres és népszerű számait adták elő. A közönség ezek után már nem szívesen engedte le a zenekart a színpadról.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply