Méltó helyére került a kohászat jelképe

Már fél évszázada a város egyik legbarátságosabb helye a járművek zajától mentes Kohász utca és környéke.  Mostanában meg különösképpen, hiszen új köntösben pompáznak az utcát alkotó házak, ahova akkoriban főként az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó dolgozói költöztek.

A város első emberei köszöntik az ünnepségen résztvevőket

Dr. Horváth József, a terület önkormányzati képviselője június 13-án közös ünneplésre hívta és örömest köszöntötte a lakókat, az egykori kohászokat és különösen városunk szépkorú polgárai közül a 100. évében járó legidősebb Kohász utcait, Tatai Imrét, aki a timföldgyár egyik ma még élő legendája. Önkormányzati képviselők és a felújításért felelős szakemberek is megtisztelték a rendezvényt.

Tatai Imrét üdvözli a polgármester, háttérben a kohó egykori dolgozói

Az ünnepség kezdetén a képviselő elmondta, hogy a Kohász utcai házak felújítása után a 7. és 9. számú házak körüli járdák és bekötő járdák felújítási munkái is elkészültek. A két hét alatt megújult 650 négyzetméternyi akadálymentesített aszfaltos járda megkönnyíti az itt lakók életét. A hallgatóság elé tárta, hogy a Házunk tája program keretében teljes fényében tündököl a környék, amely az eredetit is felülmúlja. Következő feladat a parkolók számának a megnövelése lesz. Így a tervezett 15 új beállóval komfortosabbá válik a parkolás is a környéken.

Ivánné Heffler Rita a lakók nevében avatja fel és veszi át az elkészült járdákat

Schwartz Béla polgármester örömmel adta át a lakóknak a 885-890 sorszámig terjedő közlekedési létesítményt, amely mintegy 6 millió forintba került és főleg a helyi képviselő hathatós közbenjárásának köszönhető. A nemzeti színű szalag átvágása után a hordót a polgármester, az alpolgármester és Ivánné Heffler Rita, a lakóközösség nevében gurította. A közös képviselő köszönetét fejezte ki a lakók nevében az önkormányzat vezetőinek és a felújítást végző szakembereknek.

Farkas Tibor alkotása eredeti fényében, amelyet Németh Ferencnek köszönhetünk

A rendezvény második részében, a Kohász utcához kapcsolódva a nagyon várt, sokak szívét megdobogtató kohász szakmát szimbolizáló áthelyezett szobor avatása történt. Az ajkai alumíniumkohászat jelképe az üzem főbejáratánál, az irodaház előtt hirdette a meleg üzemben folyó verejtékes munkát. Az 1991. december végén megszűnt kohászat után elveszítette eredeti funkcióját és néhány éve a MAL Zrt. a városnak adományozta. Németh Ferencet, az Ajkai Képzőművészeti Egyesület szobrász tagját érte az a megtiszteltetés, hogy restaurálja, esztétikailag visszaállítsa az eredeti állapotot, amellyel az élettartalmát is meghosszabbította. Így a megszerzett tapasztalatát, szakértelmét felhasználva a Kohász utca ékévé vált Farkas Tibor Mencseli Ernőről 1968-ban megformázott, a kohász szakmát megörökítő alkotása.

Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja. Középen Tatai Imre, a legidősebb utcabeli

Dr. Horváth József képviselő Paksa Rudolfot, a kohócsarnok melletti öntöde (junker) egykori üzemmérnökét, helytörténet-kutatót kérte fel arra, hogy a valaha nagyra becsült szakmára emlékeztesse a megjelenteket.

– Sajnos a mai nemzedék már nem is igen tudja, hogy mit takar az alumíniumkohászat kifejezés és milyen körülmények között kellett dolgozniuk egykor a kohászat őskorában. Méltánytalanul kevés szó esik manapság róluk. Pedig évtizedeken keresztül vállalták a nehéz fizikai munkát, sokszor egészségtelen, embertelen körülmények között. Hiszen nyáron nem volt ritka, hogy 60 fokos melegben kellett dolgozniuk, nem beszélve a kohókádakban keletkezett egészségre ártalmas gázokról – emelte ki a szónok, majd a kohóüzem történeti áttekintésében méltatta az elért eredményeket, amelyeket, mint az ország egyetlen alumíniumkombinátjának a részeként elértek. Befejezésül elmondta, hogy a szakmára Ajkán, már csak a kohó magasba nyúló kéménye, a Kohász utca és e most áthelyezett szobor emlékeztet. Becsüljük meg és emlékeztessen mindenkit egy hajdan volt nehéz, de szép szakmára.

Majd Schwartz Béla, dr. Horváth József, Paksa Rudolf és Tóth Béla, a kádépítők 81. évében járó művezetője – aki 36 évig dolgozott az üzemben – vágta át a nemzeti színű szalagot a szobornál. Az ünnepi programot követően baráti beszélgetésekkel emlékeztek a több évtizedes kohóban eltöltött időkre. Előkerültek a legendává vált történetek és, akikről a históriák szólnak, de már nincsenek közöttünk. Az eszmecserék közben megfogalmazódott az emlékhely igénye, amely életben tartaná a kohászat tárgyi emlékeit és szellemi örökségét.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply