A fejlődés a céljuk

Két érem is Ajkára került a Karate Diákolimpián Fotó: Sun-Dome SE)

Szinte nincs is hétvége verseny nélkül mostanság, így a Sun-Dome SE karatékái folyamatosan bizonyíthatják tudásukat a megmérettetéseken. Október végén Szigetszentmiklóson jártak a Hungarian Open nemzetközi kvalifikációs tornán, ahol több mint 800 sportoló indult 16 országból és közel 100 karate klubból, legutóbb (november 6-án) pedig a WKF Karate Diákolimpián képviselték városunkat és az egyesületet.

A Hungarian Openen a négytagú ajkai csapat külföldi sportolókkal is mérkőzhetett, nem is keveset. Erdélyi Virág remek teljesítménnyel öt meccsig jutott, végül küzdelemben a harmadik helyen végzett. Rózsavölgyi Patrik, Szlotta Blanka és Somogyi Bence három mérkőzést vettek akadály nélkül, ám ez az éremszerzéshez nem volt elegendő. Erős mezőnyben, jó hozzáállással, folyamatos fejlődést mutatva haladtak előre Takács Miklós edző szerint.

A 25. alkalommal tartott diákolimpián öt versenyző lépett tatamira az ajkai klubból. Az egyesület vezetőedzője arról tájékoztatta lapunkat, hogy tanítványai nagyszerűen küzdöttek, ám ennek ellenére csak kettőjüknek kedveztek a csillagok. Somogyi Bence bátor küzdelmekkel a második helyet szerezte meg. Erdélyi Virág pedig nem ismert lehetetlent és nem talált legyőzőre sem, így diákolimpiai bajnokként zárta a versenyt.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply