Az ajándék blokkját is őrizzük meg!

Bosszúság, sőt néha családi vita származik abból, ha az ünnepek után a kapott ajándékkal betérünk a boltba, hogy kicseréljük, vagy elkérjük az árát. Azért, hogy elkerüljük a fölösleges vitákat, a fogyasztóvédelemmel való levelezést, érdemes az ajándék megvásárlása előtt érdeklődni a boltban az esetleges csere lehetőségeiről.

A legfontosabb, ha bármilyen panasszal, reklamációval, vagy csereigénnyel élünk, minden esetben be kell mutatni a vásárlást igazoló blokkot. Sok ajándékozó úgy gondolja, nem adja oda a blokkot, mert azzal a megajándékozott tudomására hozná, hogy milyen mélyen nyúlt a zsebébe, vagy megtudná, hogy leárazott dolgot kapott. Érdemes a vásárlónak a blokkot megőrizni, és ha probléma van az áruval, odaadni. A kereskedőnek nem elég a becsület szavunkat adni, hogy a nagynéni nála vásárolt, igazolni is kell azt a tényt.

A másik tévhit, amely gyakran okoz bosszúságot, hogy amennyiben  úgy döntünk, hogy a színe, a mérete, a formája vagy bármely más okból ki szeretnénk cserélni karácsony után az egyébként hibátlan holmit, azt a vállalkozásnak vissza kell vennie. Erre a kereskedőt semmi nem kötelezi, bár sokan a vásárlók megtartása miatt megteszik. Általában a levásárlást, más termék választását engedik, a pénz visszafizetését csak elvétve alkalmazzák, akkor is például olyan okból, hogy hasonló árfekvésű termék nem áll rendelkezésre. Az egyetlen kereskedőnél sem indok például, hogy a gyereknek nem pulóverre van szüksége, hanem kerékpárra gyűjt és kell az ára. Ezt beszéljék meg ünnepek előtt az ajándékozóval. Más a helyzet a hibás, rendeltetésszerű használatra nem alkalmas árunál, ott a jótállásra vonatkozó szabályok az érvényesek.

Az internetes vásárlásra más szabályok vonatkoznak,  ott a kézhezvételétől számított 14 naptári napon belül elállhatunk a vásárlástól. Már egyre inkább elterjed, hogy ajándékutalvánnyal lepik meg az ajándékozók a szeretteiket. Így duplán is örömöt okoznak. Jó érzés, amikor megkapják, majd amikor elmennek vásárolni. Akkor biztos, hogy nem lesz probléma a mérettel, nem lesz csalódás, bosszúság. A kereskedelmet ismerve arra is van esély, hogy amit az ünnep előtt drágán beszereznénk, karácsony után jóval olcsóbban, akár féláron is megveheti a megajándékozott.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply