Baráth Gábor az Ajka Tv stúdiójában

Október 15-én vendégünk volt az Ajka Tv stúdiójában Baráth Gábor, aki néhány napja még Ajka polgármesteri székére pályázott.  A választópolgárok csaknem kétharmada azonban a régi polgármesterre, Schwartz Bélára adta le voksát. Baráth Gábort, aki kompenzációs listán került be a városi képviselő testületbe, többek között a kampány tanulságairól kérdeztük.

Az interjú egyik érdekessége, hogy a nyilatkozó stábja kikötötte: ne az Ajka TV főszerkesztője legyen a kérdező, aminek nem örömmel, de mégiscsak eleget téve, Horváth Tibor kollégám foglalta el a “vallató” szerepét. Természetesen először afelől érdeklődött, hogyan értékeli a választást Baráth Gábor annak tükrében, hogy a jelenleg is a képviselő testületet irányító Schwartz Béla 65:35-ös arányban kapott több szavazatot nála.

Baráth Gábor először is megköszönte annak a 3670 “változást akaró” ajkainak, akik mellé tették le a voksukat és kampánystábjának is az aktivitást. Nem feledkezett meg jelölttársairól sem, akik a kampányban végig következetesen képviselték az általuk felvállalt értékeket. “Őszintén bevallotta”, hogy az elmúlt tizenhét évben végig érezte, hogy Ajkán “nagyon erős bázisa van a polgármester úrnak”. Ezzel együtt megvalósíthatónak látta a “feladatot”, ennek tudatában fogadta el a polgármester jelöltségre való felkérést. Egyébként mindenbe így vágott eddig bele eddigi élete folyamán. Itt a riporter közbevetette, hogy “elég nagy kihívás” valaki ellen elindulni, aki tizenhét éve vezeti a várost. Vajon mire építették a kampányukat?

Baráth Gábor elmondta, hogy húsz “nagyobb” és öt “kisebb” pontban foglalták össze a programjukat, ami a választókkal történt egyeztetés során alakult ki. A programot, ami a választók akaratát tükrözi, saját elképzeléseikkel egészítették ki. A program elkészítése június elején kezdődött és a választásokat megelőző harmadik hétig tartott, de a kampány előtt megjelölt “fő prioritások” végig megmaradtak. Programjuk végső változatában több “évtizedes problémát” is említettek, amik közül a stúdióvendég most csak a “pernyekérdést” emelte ki. Horváth Tibor felvetette, hogy a kampány során is folyt a “polémia” Baráth Gábor stábja és a polgármester között. Ajkaiként ő maga is emlékszik rá, hogy rengeteg vitája volt a városnak az előző menedzsmenttel. Ez egy “permanens” probléma, amit “akár innen, akár onnan, de meg kell oldani”. Megkérdezte azonban, mit tettek volna másképpen?  Baráth Gábor szerint ez egy “olyan komplex kérdés”, aminek holnap reggelig se érnének a végére, de a lényeg az, hogy ez egy többszereplős történet. Ebben nem a párthovatartozás a döntő, hanem egy nem politizáló szereplő, az erőmű. Meg kell találni azt a módot, ahogyan a négyszereplős történetből (Veolia Zrt., benne a Bakonyi Erőmű Zrt., a kormányzati támogatások elérhetősége, a várost vezető baloldali és a kisebbségben levő jobboldali felállás) legjobban lehet kijönni. Ez a négy “szereplő” kénytelen lesz a jövőben együtt dolgozni azért, hogy az ajkaiaknak jobb legyen. Baráth Gábornak meggyőződése, hogy a képviselő testületben “nem pártoskodni kell”, hanem a választási eredménytől függetlenül mindenkinek abba az irányba kell menni, hogy “az ajkaiakért dolgozzunk és ebben maximálisan partnerek leszünk”.

A műsorvezető szerint a kampányban  olyasmi hangzott el, hogy ha Baráth Gábort megválasztják, akkor számíthat az ügyben Ajka a kormány támogatására. “És akkor most mi van?”  Lobbizik-e azért a városi Fidesz-KDNP, hogy megkapjuk ezt a támogatást?

Baráth Gábor biztosított a nézőket arról, hogy “amit meg lehet tenni ebből a helyzetből, azt meg fogják tenni”. Ezt ígéri minden ajkainak, nem csak a rájuk szavazóknak. Ő is ajkai és a gyerekeit is itt szeretné nevelni. De a kormányzati támogatások nem “névre szólóak” – egy város nem a vezetője neve alapján kapja azokat -, hanem a “pozícióval elérhető lobbi tevékenységről”. Tehát a polgármesternek a jövőben együttműködésre kell törekednie a támogatások tekintetében is.

Kérdésre válaszolva Baráth Gábor elmondta, hogy képviselői munkájában nehéz lesz majd súlyozni a megfogalmazott programpontok között, de az egyik legfontosabb számára annak a trendnek a megállítása, hogy “bölcsődékből idősek otthona és iskolákból  Spar legyen”. Az semmilyen országos trenddel nem magyarázható folyamat, hogy “az elmúlt 17 évben 3,9 százalékkal csökkent a magyar lakónépesség, 12,5 százalékkal csökkent Ajka lakónépessége”.

Ezzel a folyamattal komplexen kell majd valamit kezdeni. Konkrétumokba nem ment bele, mert ezt nagyon sok szakértő bevonásával kell majd elkészíteni hosszú távra szóló terveket, mert “ezek nem 1-5-10 éves problémák”.

Horváth Tibor kérte, hogy a képviselő emeljen ki néhány dolgot eddigi politikai, szakmai pályafutásából.

Baráth Gábor elmondta, hogy hatodik éve a Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei igazgatója, és másfél éve a Vas megyeié is. Hosszan beszélt vöröskeresztes munkájáról, ami “menedzser típusú munkát igényel”. Közel hatvan munkavállalót irányít és munkájuk része az önkéntesek beszervezése, a közösségépítés is. Bízik benne, hogy ezen ismereteit is kamatoztatni tudja majd. Az első választásán 2002-ben vett részt,  azóta kíséri figyelemmel a helyi és az országos közéletet. Mióta elvégezte a főiskolát, köztisztviselőként és közalkalmazottként mindig olyan helyeken dolgozott, ahol nem adhatta egy párthoz a nevét, mert az összeférhetetlen lett volna beosztásával. Itt jegyezte meg, hogy méltatlannak találta, hogy ” a kampányban próbálták azt sugallni”, hogy jelenlegi munkaköre összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel. “Talán ez volt a leginkább fájó pont, hogy ez a sugalmazás megjelent a kampányban a másik oldal részéről”. Hiszen ha így állna a helyzet, nem is fogadták volna be a jelöltségét. Tisztázni kell, hogy az az idézet, amit a helyi média lehozott a Vöröskereszt alapszabályából, az kiragadott idézet volt, az önkormányzati választásokra semmilyen tilalom nem vonatkozik, de éppen ebben az évben újul majd meg a Vöröskereszt alapszabálya,  és már a következő tervezetben is úgy szerepel, hogy az országgyűlési, illetve az Európa parlamenti választásokon van egy erre vonatkozó tilalom, az önkormányzati választásokat ez nem érinti.

Lékó Sándor

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply