Egyre többen szeretnének szakmát szerezni

Háromszoros túljelentkezés van az Ajkai Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát  Intézményegységének  gimnáziumi, a nyelvi előkészítő képzésére, valamint a technikum informatikai szakjára. A sportgimnáziumba másfélszeres a túljelentkezés. A logisztika ennél is népszerűbb, oda csaknem négyszer annyian szeretnének bejutni, mint ahány jelentkezőt fogadni tudnak. Csizmazia Csaba intézményegység-vezetőtől megtudtuk, hogy a tavalyinál 15 százalékkal többen jelölték meg a Bánkit.

Találkoztak olyan nyolcadikosokkal is, akik 3 vagy 4 képzésre is jelentkeztek, tehát mindenképp a Bánkiban szeretnék végezni a középiskolai tanulmányaikat. A jelentkezők tanulmányi átlaga is magas. A gépészeti és közgazdasági képzést, valamint a szakmát adó CNC forgácsoló osztályt is a jelenlegi igényeket figyelembe véve indítani tudják szeptemberben. A lapok 35 helyről érkeztek, Ajka és a térség összes általános iskolájából, de még Zala és Vas megyéből is.

-Húsz százalékkal nőtt a jelentkezők száma az Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bercsényi Miklós  Intézményegységében, tájékoztatta lapunkat Tölgyesi Attila intézményegység-vezető. A beérkezett igények alapján úgy tűnik, hogy mind a hat szakmacsoportot tudják indítani szeptembertől. Jelenleg a legkeresettebb az építőipari ágazat, azon belül az ács és a kőműves szakma.

Sok olyan tanulójuk van, aki két szakmát, vagy szakmát és érettségit is szerez az intézményben. A szakmai vizsgát követő két éves nappali tagozatos érettségire felkészítő osztály a 2022-2023-as tanévben indul utoljára, azt követően már csak esti tagozaton három év alatt szerezhetnek érettségit a szakmával rendelkezők. Az intézmény szívesen látja erre a képzésre a szakmával rendelkező más iskolában, akár korábban végzett tanulókat is. Javasolják, éljenek az utolsó nappali képzésben szerezhető érettségi lehetőségével.

Az iskola gépészet ágazatban hegesztő és ipari gépész, épületgépészetben központifűtés- és csőhálózatrendszer-szerelő, elektronika, elektrotechnika ágazatban villanyszerelő,  kereskedelmiben kereskedelmi értekesítő, fa- és bútoripari ágazatban asztalos, építőipariban ács, kőműves, burkoló és festő-mázoló- tapétázó szakmákra várja a nyolcadikosok jelentkezését. Az intézményegység-vezető elmondta, hogy egyre többen érdeklődnek a szakmaszerzés iránt, amelyben valószínűleg az is vonzó, hogy már a 9. osztálytól ösztöndíjat kap a diák, első éven a mindenkori minimálbér összegének a  10 százalékát, majd a másik két évfolyamon szakképzési munkaszerződéssel az összeg a 100 ezer forintot is meghaladhatja havonta.

A jelentkezők előnyként említik az iskolában folyó kiscsoportos oktatást, amely a felzárkóztatásra szorulóknál és a tehetséggondozásnál is előny, mert több idő jut egy-egy diákra.  A fiatalok 25 éves korukig maradhatnak az iskolarendszerű képzésben. Az országban egyedül a Bercsényi hirdet felnőttképzés keretében olyan oktatást, amelyben az általános iskola nyolcadik osztályáról szerezhetnek bizonyítványt azok, akik nem fejezték be ottani tanulmányaikat. Az osztály évek óta nagy létszámmal indul, még a megyén kívülről is vannak jelentkezők.

Várják a jelentkezőinket júniusban a beiratkozáskor. Azokat a diákokat is szívesen fogadják, akik időközben meggondolták magukat a pályaválasztással kapcsolatban, illetve mégis úgy döntenének, hogy helyben szeretnének szakmát szerezni.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply