Elkezdték a felkészülést, változott a keret

A labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka megkezdte a munkát a tavaszi folytatásra. Schindler Szabolcs a keretnek felvázolta a felkészülési programot, majd megkezdődtek az edzések. Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, több helyen is változott a játékosállomány.

Az ajkai csapat eddig öt távozót jelentett be, Rabatin Richárd, Vogyicska Bálint, Berzsenyi Kevin, Antal Gábor és Gyuris Aurél se szerepel a csapat további terveiben.

A vezetőség közben három labdarúgó érkezéséről adott hírt. Egy plusz fél éves szerződést írt alá a zöld-fehér klubbal Nikola Pantovic, akire a támadó szekcióban számíthat Schindler Szabolcs vezetőedző. A 29 éves szerb-magyar kettős állampolgár Olaszországból érkezik Ajkára. Az érkezők között továbbá egy ismerős név is olvasható, mégpedig a korábbi gólgyáros, Nagy Krisztiáné. Nagy négy évet töltött korábban Ajkán, és 108 bajnoki mérkőzésen 59 találatig jutott. A korábbi gólkirály Kozármislenyből érkezik. A csapat harmadik érkezője pedig Fiáth Bence, aki Budafokról teszi át a székhelyét fél évre. A 2004-es születésű fiatal korábban az olasz Parma korosztályos együttesénél nevelkedett.

A klub a felkészülési programját is közzé tette:

2024.01.10. (szerda) 13.00 Arad – FC Ajka helyszín: Makó

2024.01.13. (szombat) 15.00 Kolorcity Kazincbarcika – FC Ajka helyszín: Budafok 2024.01.20. (szombat) Budapest Honvéd – FC Ajka helyszín: Budapest

2024.01.28. (vasárnap) FC Ajka – Veszprém helyszín: Ajka

Az NB II-es bajnokság február 4-én folytatódik, akkor Tar Zsolték hazai pályán mérkőznek meg a Budafokkal.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply