„Én most már nem is loptam!”

A magát hajléktalannak tartó vádlott lopásait rendre lefülelték az áruházakban, de őt ez nem zavarta: újra és újra fizetés nélkül akart távozni. Egy év fogházra ítélték.

Az ajkai M. L. a korábbi években Németországban dolgozott lakatos-hegesztőként, ahol többször állították bíróság elé. Ittas járművezetésért, rongálásért, lopásért, csalásért mindig pénzbüntetésre ítélték. Egy idő után jobbnak látta, ha hazaköltözik. Nem helyezkedett el a szakmájában a személyiségzavarban szenvedő férfi, hanem élte a hajléktalanok zilált életét. Tavaly előtt ősztől kezdődően különböző élelmiszerboltokba nézett be, ha éhes vagy éppen szomjas volt…

Előszeretettel látogatta Ajkán az egyik Lidl-boltot, ahol pár száz forintos szeszes italokat fogyasztott el. Általában tetten érték, de az 58 éves férfi sokszor gyorsabb volt a biztonsági őrnél, s megitta az elcsent piát, vagy éppen senkitől sem zavartatva – míg vártak a rendőrökre – megette a lopott kiflijét. Tavaly március végén emelte a tétet: magával vitt egy táskát, amelybe különböző élelmiszereket rejtett, meg egy üveg bort. Ismét lebukott, így az áruháznak ekkor nem keletkezett kára. Más alkalommal kifizette a lopott italt. Összesen háromezer forintos kárt okozott ennek a nagyáruháznak.

Ebben az időszakban más élelmiszerboltokat is felkeresett az idehaza eddig büntetlen előéletű vádlott. Az ajkai Tescoban a szokásos kis üvegű alkoholokat lopta el, kezdetben sikeresen, viszont amikor újabb akcióban piákat és egy olvasó szemüveget akart meglovasítani, észrevette a biztonsági őr, s a termékeket visszarakatta vele a polcokra. Három hónappal később már táskával ment ide is, de a lopást meghiúsították. Amikor két üveg szeszes ital elvitelén kapták rajta, „ügyesen” kivágta magát, mert ezt mondta: „Jaj, elejtettem, akkor én most már nem is loptam!” – az üvegeket a földre ejtette… Volt, hogy a teljes (hideg) ebédjét az áruházban fogyasztotta el a polcok között, ezzel 963 forint kárt okozott. A Tesconak több hónap leforgása alatt több mint hatezer forint vesztességet hozott össze.

Miután Ajkán már égett a lába alatt a talaj, átment Várpalotára, ahol a Penny Marketben „vásárolt be” a maga módján. Ott már nem kiflit meg felvágottat evett, hanem például megivott egy 3699 forintot érő vodkát. Portyázása során elutazott Székesfehérvárra is, ahol az egyik benzinkúton felbontott egy 2519 forint értékű piát, amelyet nem fizetett ki.

Tavaly január közepén „megtámadta” a polgármesteri hivatalt: betontörmelékkel bedobta az egyik dupla üvegezésű ablakot, amivel 186 ezer forintos kárt okozott. Mindezt azért, mert sérelmezte, hogy hajléktalanként semmiféle ellátást nem kap. Ezt kiabálta az épület előtt: ”Önnek egy üzenete érkezett!”

A bírósági ítéletből kiderül, hogy a férfit elmeállapota enyhe-közepes fokban korlátozta abban, hogy felismerje tetteinek következményeit. Az ajkai bíróságon a sorozatban elkövetett lopások vétségéért jogerősen egy év fogházra ítélték.

(m. a.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply