Hagyományőrző óvodások

A falusi életmóddal is megismerkedett az a 16 óvodás, aki részt vett a Bányász Kulturális Egyesület néptánc táborában június utolsó hetében. A gyerekek oktatóikkal egy napot töltöttek Kovács Norbert Cimbi örökös aranysarkantyús néptáncos kiscsőszi birtokán, ahol a tánc és a közös játék mellett megnézték az egykor minden falusi háznál lévő állatokat, népi fajátékokkal próbálták ki az ügyességüket.

Az évek óta nagy sikernek örvendő tábor vezetője, Fodor Eszter néptáncoktató kérdésünkre elmondta, hogy a résztvevők többsége a nevelési évben is járt néptánc foglalkozásra, aki nem, reméli, sikerült felkelteni az érdeklődését, és szeptembertől beíratják a szülei.

A táborozók és a felnőtt segítők kezére hennával tulipán mintát festettek hétfőn, amely a tábor végéig látszott és az összetartozást, a közös érdeklődést jelképezte.  A mozgásos feladatok között kézműves foglalkozáson készítettek olyan tárgyakat, amiket emlékbe hazavihettek. Pénteken Ramasz Vanda terápiás kutyájával tartott bemutatót.

Megkérdeztünk két táborozót, akik elmondták, hogy Kiscsőszön, Cimbi birtokán érezték magukat a legjobban. Takács Annának a lovaskocsizás tetszett leginkább, Szücs Hanna figyelmét a falusi porta állatai keltették fel. A pénteki táborzárón a héten tanultakat bemutatták a szülőknek.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply