Hatályon kívül helyezték a helyi avarégetési rendeletet

Rendkívüli ülést tartott október 29-én a képviselő-testület. Az ülés összehívásának az oka rendeletek módosításának határideje volt.

A képviselő-testület tagjai hatályon kívül helyezték az avar és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási tüzelőberendezésekkel okozott légszennyezés csökkentésének szabályairól szóló 4/2006. (II.16.) önkormányzati rendeletet. A döntés oka, hogy az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó helyi szabályozás, önkormányzati rendelet megalkotására 2021. január 1-től nem lesz lehetőség. A határozatot központilag hozzák meg, amely minden településre érvényes lesz.

Rieder András FIDESZ frakcióvezető kérdést tett fel azzal kapcsolatban, hogy a költségvetés tervezésekor már említett zöld hulladék szigetek kialakítása hol tart. Puskás Károly képviselő azt szerette volna tudni, hogy a zöld hulladék ütemterv szerinti begyűjtésére az őszi és tavaszi időszakban lesz-e lehetőség, mert a külső kerületekben ennek megoldása komoly probléma. A képviselő véleménye szerint a hulladéksziget jó ötlet, de az idős korúak nem biztos, hogy el tudják juttatni oda a zöld hulladékot. Pad Ferenc képviselő indítványozta, hogy amennyiben az önkormányzat rendeletalkotási jogosultsága megszűnik, tájékoztassák a lakosságot, milyen lehetőségük lesz a hulladék elhelyezésére.

Válaszában Schwartz Béla polgármester megfogalmazta, (ahogy azt már a szeptemberi tájékoztatójában említette) hogy több intézkedést elhalasztanak, ezek közé tartozik a Zöld világ program is, amely a hulladék gyűjtéséről, hasznosításáról, az árkok tisztításáról szól, és azok segítéséről, akik nem tudják a házuk előtti területet megtisztítani. Az intézkedés jelentős költségvetési hatása miatt ideiglenesen felfüggesztik azt. A képviselők egyhangúlag, 15 igen szavazattal elfogadták a napirendi pontot.

Az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló önkormányzati rendelet bizonyos mellékleteit is módosították a képviselő-testület tagjai. Az ok az Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Csodavár Általános Iskola  (8400 Ajka, Bródy Imre utca 6.) új intézményegységének, valamint a Központi Háziorvosi Ügyelet helyének és címének változása. A háziorvosi ügyeleti ellátás az Ajka, Iparos utca 8.szám alatt működik. Az ellátási területe Ajka, Csehbánya, Halimba, Kislőd, Magyarpolány, Nyirád, Öcs, Szentgál, Szőc, Úrkút és Városlőd.

Módosították a képviselők az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló  rendeletet. Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyoni elemei közül  a belvárosban található Szabadság tér – Deák Ferenc  utca – Petőfi utca által közrefogott  4 hektár 1124 négyzetméteres ingatlan megnevezése a kivett közterületről kivett beépítetlen területre változik. Az ingatlan az új területi besorolásának megfelelően az önkormányzat üzleti vagyonelemeinek részévé válik.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply