Az idén vettek végső búcsút Papp Gézánétól, aki több, mint három évtizeden keresztül az ajkai IV. számú bölcsőde vezetője volt. Munkája elismeréséül Ajka Város Önkormányzata 2009-ben az „50 Éves Ajka Városért” Díszoklevél kitüntetést adományozta számára.
A szomorú esemény kapcsán Németh Jenőné Gombkötő Zsuzsa nyugdíjas gondozó emlékezett egykori főnökére és a bölcsőde kollektívájára, az 1966. december 31-én átadott és 1967. február 14-én birtokba vett intézményre váró feladatokra.
Visszatekintve a kezdetekre, segítségünkre éppen Papp Gézáné 1984-ben írt dolgozata szolgált, amelyben a város legkisebb polgárai számára épített bölcsődék történetét dolgozta fel. Az első 1948-ban, az Alkotmány utcában épült fel a jelenlegi mentőállomás szomszédságában. A másodikat 1958-ban, a Bisztró mögött, a harmadikat 1965-ben a Frankel Leó utcában, a jelenlegi Szociális Szolgáltató és Gondozási Központ helyén létesítették. A negyedik bölcsődét az akkori szülőotthon közvetlen szomszédságában építették fel. A legfiatalabbat, az V. számút 1978-ban adták át. Időközben folyamatos átszervezések voltak. Sorra zárták be ezeket a gyermekintézményeket. Ennek okán a IV. számú lett a befogadó bölcsőde a városban. Végül mégis az a döntés született, hogy a legkésőbb épült ötöst hagyják meg, így ez a jelenlegi egyetlen bölcsődéje városunknak.
Mi tette szükségessé ezeket a változásokat, hiszen egy-két évtized egy város életében rövid időnek számít…
A negyvenes évektől a megnövekedett igények megkövetelték, hogy egyre több bölcsőde működjön a városban. Ahogy szaporodtak és bővültek a munkahelyek, úgy több női munkaerőre volt szükség, akik közül nem mindenkinek volt lehetősége otthon maradni a kisgyermekével, addigra már a nagyszülők is dolgoztak, ezért a bölcsődét kellett választani a gyermekek megőrzésére. (Ezek az intézmények szinte a megszületést követően már befogadták az apróságokat egészen az óvodaérettségig.) Később a társadalmi változások a gyermekszületések csökkenését hozták magukkal, így sorra szűntek meg ezek az intézmények. Az épületekben a legkisebbek helyére több esetben az időskorúak kerültek. A fiatal iparváros kezdett „öregedni”, tehát az idősek gondozására volt igény, a városvezetés pedig egyre jobban felismerte ezt a rendkívüli problémát, így sorra bővítette az idősek számára a férőhelyeket, több esetben a bölcsődék helyén.
Mondhatnánk, hogy ültess fát a szüleidnek! Különös, mert általában az unokáinak ültetik a fát az emberek.
Micsoda fordulatokat produkál a sors! Gombkötő Zsuzsa levele is a helyzet ezen vetületére irányítja mondandóját.
– 1967. február 14-én vettük birtokunkba Ajka város IV. számú bölcsődéjét, vezetője Papp Gézáné volt. A városban a negyedik a sorban. Boldog és nehéz évek vártak ránk. A feltételek viszont hiányt szenvedtek. A dolgozók és társadalmi segítők szorgalmas munkájával segítettünk ezen a gondon. A csupasz falakat kiszínesítettük, a szobákat otthonossá varázsoltuk.
Az udvar szépítése, építése már lassabban ment, hiszen nem volt bekerítve az épület. Az akkori városvezetés szorgalmazására külső segítséggel, az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohóval kötött megegyezés alapján végre elkészítették a kerítést, amit közös erővel lefestettünk. Fákat, bokrokat ültettünk szabadidőnkben. A gyár ennek fejében dolgozóinak gyermekei részére igényt tartott bizonyos létszámú férőhelyre. Segítség a továbbiakban sem maradt el (szükség is volt rá).
Észrevétlenül elszálltak az évek, az évtizedek ebben az örömteli áldozatos munkában. Nem gondolt senki az elmúlásra. Az elültetett fák egyre nagyobb lombot neveltek, az amúgy is szépen parkosított Újélet utcában. Úgy véltük, mindig szükség lesz bölcsődére, amolyan szükséges rosszként. Aztán jött a rendszerváltás, a felnövekvő ifjak egy része utódok nélkül maradt. Egyre kevesebb gyermek érkezett a bölcsődébe, pedig a körülmények egyre ideálisabbak voltak.
Majd megszűntek sorban az elődök. Befogadó intézmény lett a négyes. Nehéz időszak volt, sok új problémával. Küzdöttünk a megmaradásért, később 2000-ben 33 év után mégis megszűnt, mint bölcsőde – fogalmazott Gombkötő Zsuzsa.
Először a szülőotthon, majd a bölcsőde apróságainak a helyét is az idős gondozottak vették át. Az egykor elültetett fák szép koronát neveltek, alattuk már nem a gyerekek játszadoznak. Mostanra nem gyermekzsivajtól hangos a lakótelep, hanem a megöregedett, gondozásra szoruló szülők, nagyszülők pihennek a padokon, szívják magukba az életet tápláló friss levegőt és merengenek a fiatalságukat felidézve, amikor itt mindenki ismert mindenkit, nem volt titok senki előtt, a timföldgyári lakótelep egy kivételes közösséget alkotott… Most már timföldgyár sincs… A bölcsőde vezetője is elment…
Leave a Reply