Kitüntették a kiválóan dolgozó rendőröket

Állománygyűlés a főkapitányság színháztermében

Ünnepi állománygyűlés keretében adták át az őket megillető kitüntetéseket a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság színháztermében. Az ünnepi beszédet Dr. Péter János r. ezredes tartotta. Az ünnepségen elismeréseket vehetett át három rendőr az Ajkai Városi Rendőrkapitányság kötelékéből.

Az ünnepi szónok emlékeztetett rá, hogy 31 éve, hogy megtartják a rendőrség napját. Kiemelte, hogy a rendőröknek kemény munkával kell megdolgozniuk a sikerekért és ebben a  legnagyobb támaszuk a az összefogás, a közös erőfeszítés, amelyért képesek felelősséget is vállalni. Mindezzel a közjót szolgálja az egész testület.

Az ünnepi beszéd után számos elismerés talált gazdára, részben a rendőrségnél eltöltött szolgálati idő, részben a mindennapi tevékenységben elért kiváló eredmények miatt.

  1. évben „Ajka Város Rendőre” címre méltó Nagy Béla rendőr főtörzszászlós, szolgálatirányító parancsnok lett. Az ezzel járó elismerést, az ünnepségen ugyancsak jelen lévő Schwartz Bélától, városunk polgármesterétől vehette át.

A közösen elvégzett feladatokban való példaértékű, tevékeny közreműködéséért, a Vadászkamara emléktárgyat adományozott az Ajkai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának, Baki László rendőr főtörzsőrmesternek.

A legjobb minősítést elérő közterületen szolgálatot teljesítő tiszthelyettes címet Mics Katica r. őrmester járőrvezető vehette át.

Különleges alkalom volt, hogy Dékány Balázs, rendőr ezredes, a főkapitányság fél éve kinevezett vezetője hatáskörében eljárva, néhány díj megszüntetése mellett új elismerést is alapított. Az Év Veszprém Vármegye Rendőre díjat első alkalommal Tóth Bence rendőr törzszászlós kapta, aki a kitüntetéssel együtt egy, a XVIII. században élt legendás hadvezért, Hadik Andrást ábrázoló herendi alkotást is átvehetett a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója, dr. Simon Attila felajánlásaként.

Fotó: Lékó S.

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply