„Vidám Kertek- Élhető Bolygó” Föld Nap a Zöldikék Óvodában

A Föld Napjához kapcsolva második alkalommal hirdettük meg tavaly is jól sikerült „ Egy gyerek egy palánta„ programunkat az óvodánkba járó gyermekeknek és Szüleik számára.
Örökös Zöld Óvoda cím birtokosaként kiemelt szerepet kap a környezettudatos nevelés, és a természethez való pozitív magatartás erősítése az egész óvodai közösség számára.
Minden csoport rendelkezik saját kiskerttel, magas ágyásokkal, ahová az általuk hozott palántákat ültették a gyerekek a csoportban dolgozó felnőttek, Szülők segítségével. Óvodánk szerencsés helyzetben van, hiszen az idejáró gyerekek többsége kertes házban lakik, így sok élménnyel rendelkeznek a kerti munkákkal kapcsolatban, amiket ezen a napon tudtak hasznosítani. Ezenkívül ez a tevékenység jó lehetőség a tapasztalatszerzésre az időjárás hatásainak és az évszakok változásainak megfigyelésére, illetve kialakul a gyerekekben egyfajta feladattudat is, hiszen az ültetéssel még nem ér véget a munka, mert a növények további gondozást igényelnek, ami a gyerekek feladata lesz. Ilyen például az öntözés vagy a gyomlálás.
Ennek a programnak azért is van nagy jelentősége, mert a gyerekek által a családokat is arra sarkaljuk, hogy éljenek környezettudatosabb életet, pl. ha lehet gyűjtsék szelektíven a hulladékot, vagy használjanak komposztált földet, ahogy a mi óvodánk közössége végzi ezeket a tevékenységeket. Ha csak ilyen pici lépésekkel is, de élhetőbbé tesszük a bolygónkat, akkor már nyerteseknek mondhatjuk magunkat.
Köszönjük a Szülők segítségét és a Green World Kertészettől kapott növényeket!
EGY FÖLDÜNK VAN, VIGYÁZZUNK RÁ EGYÜTT!
Varga Adrienn- Marton Lívia -Szabó Jánosné
óvodapedagógusok

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply