Kolbászból volt a kerítés a Tóberkóbin

Fotó: Györkös

Tósokberénden nagyon szeretik a kolbászt, mindezt bizonyítja, hogy immáron 5. alkalommal szervezték meg a Tóberkóbi néven ismertté vált kolbásztöltő versenyüket. Ezúttal az Ajka 60 eseménysorozat részeként.

Akik november 24-én a reggeli órákban beléptek a közösségi házba, láthatták, hogy minden a város 60. születésnapjára utalt. A transzparensek között legtöbb helyen a 60-as szám szerepelt. Ha feltették a kérdést, hogy hány csapat indul a versenyen, hány csapat van, még arra a válasz is: „Hat van” volt. A lelkes kollektívák többnyire a Tósokberéndért Egyesület tagjai közül kerültek ki.

Vendéglátós asszonyok kitettek magukért, arany minősítést kaptak a bemutatott kolbászokért

Idén először indultak a versenyben az egyesület vendéglátós asszonyai, akik minden rendezvényen étellel, itallal látják el a tagságot és a látogatókat. Ezen a napon is több szerep jutott nekik, hiszen a program utáni rendrakás most is, mint mindig rájuk várt. A Kóstoló Öregfiúk társasága az idősebb korosztály képviseletében indult a megmérettetésen. A sokat mondó Belesek csapata egy baráti közösség szegmenseként nevezett. A Tósok City Öregfiúk a településrész kispályás focistáit prezentálták. A Kalló Support Team tagjai az ország több városából érkeztek Tósokberéndre.  Az 1970-ben alakult Devecseri Húsüzem csapata Csülök névvel minden eddigi Tóberkóbin részt vett, annál is inkább, mivel ők biztosítják a rendezvény számára az alapanyagot. Idén is ők hozták a tölteni valót. Ráadásul bevállalták, hogy a fesztivál attrakciójához is hozzájárulnak.

A töltés idején két harmonikás játéka emelte a hagyományápoló rendezvény színvonalát. Angermayer Tibor és Csorba Tamás biztosította azt a zenei aláfestést a töltéshez, amely évről évre fémjelzi a Tóberkóbi páratlan hangulatát. Közben a látogatókat kóstolóval kínálták az asszonyok.

A 100 éves töltő is be lett vetve a 60 méter elkészítéséhez

A bíráló bizottság munkáját idén Scheck Roland mesterszakács irányította. Szalai József, a húsüzem vezetője és Csendes Róbert, az egyesület elnökségi tagja volt még a zsűri tagja. A versenyben bemutatott kolbászok többsége hagyományosnak bizonyult, de rántott húsos és vargányás kolbász is került az elbírálók asztalára, nagyon ízlésesen tálalva, zöldségekkel, gyümölcsökkel díszítve. Ezen a napon ezüst minősítést kapott a Kóstoló Öregfiúk és a Tósok City Öregfiúk csapata. Arany minősítést ítéltek a Vendéglátó asszonyoknak, a Beleseknek, a Kalló Support Teamnek és a Csülök csapatnak.

A csapatok töltése után idén az Ajka 60 részeként 60 méter kolbászt készítettek a résztvevők közreműködésével. A töltésben elsők között Tilhof Endre, városunk díszpolgára és Áment Márton helytörténet-kutató Bakonygyepes képviseletében is részt vett.  Először kolbászból kirakták az Ajka60 feliratot, majd egy kerítésre való kolbász mennyiséget 60 kiló húsból közös erővel letekertek. Érdekesség, hogy egy 100 éves fogasléces töltőt használtak hozzá. Az elkészített finomság az elkövetkezendő időszak rendezvényeinek az ellátmányát képezi majd. Nagy része füstre kerül tartósítás céljából.

Kolbászról szólt minden ezen a napon a Tósokberéndi Közösségi Házban

Egy megható eseménynek is részesei voltak a résztvevők, amikor a 60 (!) éves Szalai Józsefet, a zsűri oszlopos tagját köszöntötték születésnapja alkalmából (milyen véletlen, hogy pont 60).

A töltések után még késő estig a jól elvégzett munkát ünnepelték a résztvevők tánccal, énekkel, mulatozással. A szórakozáshoz a zenét Dj. Antony Stiff szolgáltatta. A száznál több résztvevőt megmozgató Ajka 60-as program Geri Gyulának, az egyesület elnökének és Csendes Róbertnek, az egyesület elnökségi tagjának sokrétű szervező munkája eredményeként valósult meg.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply