Közösségépítés önkéntesen

Éves közgyűlését tartotta a Civil Szervezetek Szövetsége április végén a Civil Házban. Heizer Ferenc elnök elmondta, örömmel tapasztalja, hogy minden korosztály igénybe veszi a szolgáltatásokat.

Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő a város nevében köszöntötte a megjelenteket, majd örömét fejezte ki, hogy a közösségben különböző korosztályhoz tartozó, más-más érdeklődési körű emberek egymást segítve, ellenszolgáltatás nélkül tevékenykednek a közösségért.

A beszámolóban elhangzott, hogy továbbra is komoly igény mutatkozik az álláskeresőknek nyújtott segítségre, az önéletrajz, motivációs levél írásban, állásinterjúra felkészülésben. A Veszprém Megyei Álláskeresők és Segítőik havi ingyenes tanácsadásán elsősorban azok jelentkeznek, akik megfelelő szakmai tudás nélkül, családi vagy egészségügyi okokból hátránnyal indulnak.

A szövetség havonta ingyenes jogi tanácsadással is várja az érdeklődőket.

A civil közösség programjában kiemelt szerep jut az egészséges életmódnak, a prevenciónak. Ezen a téren is minden korosztálynak szerveznek programokat. Hetente tart ingyenes vérnyomás- és vércukormérést a Diabétesz klub vezetője, Mező Jánosné. A házban számos sportprogram, NIA tánc, meridián torna, nyugdíjas torna, fitball, thai boksz, fit-boksz, jóga foglalkozások zajlanak. Nagy sikere volt a Bognár Adrienn rendezésében zajlott egészség- és sportnapnak. A BringAjka Kerékpárosok Sportegyesülete tavaly októbertől heti rendszerességgel a Civil Házban tartja az összejöveteleit. A mozgássérültek egyesülete is egyre többször szervezi ott a programjait, adománygyűjtést, lövészversenyt, találkozókat.

Az Ajkai Technikai és Tömegsport Egyesület és a Robinson Egyesület sikeres lövész programokat, versenyeket, minősítő versenyeket rendez nemcsak a városban, hanem a térségben élők számára is. Nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére is.

A házban működő mindhárom nyugdíjasklub rendszeresen szervez tagjai számára közösségépítő, hagyományőrző programokat és segítenek a városi rendezvények lebonyolításában is.

A szövetség vezetősége örömmel tapasztalja, hogy évről évre több fiatal veszi igénybe a szolgáltatásokat, óvodai és iskolai csoportok tartják ott rendezvényeiket, nyáron a gyerekek táboroznak. A Mikulás vonatozásra az egész városból érkeznek gyerekek.

Hagyomány, hogy december végén szervezik az ulti és römi versenyt. Az Életet az Éveknek városi nyugdíjasszervezet rendezvényeit sok százan látogatják. A Civil fesztivál az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvényük.

Három éve kezdődött a várpalotai civilekkel a kapcsolatuk, évente többször látogatnak el egymáshoz tapasztalatszerzésre. Májusban az ajkaiak utaznak a várpalotai civil fesztiválra.

Az irodavezető az önkormányzat alkalmazottja, a többiek közfoglalkoztatottak. A szervezet gazdasági helyzete stabil, annak ellenére, hogy a tervezettnél kisebb összegből kellett gazdálkodniuk. Fontos bevételi forrás számukra a terembérleti díj. A termeket családi és munkahelyi összejövetelekre is igénybe lehet venni.

(tisler)

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply