Megnyílt a Devecseri Alkotó Kör kiállítása

A Devecseri Alkotó Kör kiállítása február 13-án nyílt meg a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ kiállítótermében.

A kiállítást Devecser alpolgármestere, Nyárs Hajnalka ajánlotta a látogatók figyelmébe. Beszédében hangsúlyozta, hogy az alkotás, a művészi önkifejezés iránt elhivatott festő- és grafikusművészek egy olyan csapatot alkotnak, – Trombitás Zsófia és Trombitás Veronika vezetésével – melynek közösségépítő ereje van, és ahová jó tartozni. Az Alkotó Kör tavaly decemberben ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját egy nagyszabású tárlattal, ahol a különböző technikákkal létrehozott, egyéni látásmódot tükröző alkotások sajátos miliőt hoztak létre a kiállítótérben, és ennek most tanúi lehetnek az ajkai műélvezők is.

A művészt az ihlet, az alkotás és a közzététel öröme motiválja elsősorban, hogy olyan élményt nyújtson a befogadónak, mely túlmutat a puszta esztétikán, elvarázsol, utazásra hív a lélek útvesztőiben. Weöres Sándort idézve: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Az Alkotó Kör a küzdelem tere is egyben, ahol az alkotó művész az alkotás sikerének érdekében harcot folytat: eszmével, anyaggal s mindazon elemekkel és dolgokkal, melyekre alkotásának szempontjából szüksége van. A tárlaton pedig ott a küzdelem eredménye, akvarell, grafika, olajfestmény, pasztell, vagy éppen a technikák és anyagok ötvözete, egyetlen vezérfonalra felfűzve, a mondanivalóra. Az Alkotó Kör tárlatán ez a mondanivaló pedig olyan színes, sokrétű és impozáns, ahol tetten érhető a művész lelkének minden rezdülése. A szemlélő megérti, megérzi az eszmét, a gondolatot, az ő lelkére hat a közvetlenség megnevezhetetlen varázsával, írja Lyka Károly XX. századi festő, művészettörténész „Jegyzetek a művészi alkotás folyamatáról” című művében.

Ez a varázslat most az ajkai tárlaton látható február 27-ig, a Devecseri Alkotó Kör kiállításán.

V.H.A.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply