Megújul a Civil Ház és a Zöldikék Óvoda is

Az adók kivetése nem öncélú, hanem a bevételre való törekedés alapja. Út a fejlesztéshez és a fejlődéshez – fogalmazta meg a 2016-os költségvetés megszavazása után Pákai Péter képviselő, a Gazdasági és Fejlesztési Biztosság elnöke lapunk megkeresésére.

gyj_pakai peter 2455

A képviselő elmondása alapján az idei költségvetés tervezete a tavalyihoz képest közel 1 milliárd forinttal emelkedett a városban. Szerinte ezt pozitívan kell értékelni, hiszen így a bevételekből több marad majd a kötelezően ellátandó intézmények fenntartásán túl beruházásokra Ajkán. Minden évben ez mutatja igazán, hogy mennyire tud a város szépülni.

– Kevesebbet beszélünk ugyan róla, de rendkívül fontos feladat a helyi intézmények üzemeltetése is. A bölcsőde és az óvodák jó színvonalon működnek Ajkán, megfelelő az ellátottság. Ám a költségvetés kapcsán általában inkább a fejlesztések és a nagyobb beruházások kerülnek előtérbe, amelyeket az év során szeretnénk megvalósítani. Idén a lakás-felújítási programra 447 millió forintot szánunk, amiről fontos tudni, hogy a város ötven százalékban járul hozzá az egyes épületek renoválási költségeihez. A Civil Ház felújítására 40 millió forint, a Zöldikék Óvoda rekonstrukciójára pedig 85 millió forint jut majd a tervezet szerint – emelte ki a fontosabb projekteket a Gazdasági és Fejlesztési Biztosság elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az útprogramra és járdaépítésre is jelentősebb összeget fordít majd az önkormányzat.

Továbbá megszavazták a képviselők a Padragkúti városrészen átívelő kerékpárút kialakításának megpályázását is, ahol 500 millió forintnyi támogatást nyerhet el a város sikeres elbírálás esetén. A képviselő szerint ez nemcsak, hogy megváltoztatná a környék arculatát, hanem az egész város elégedettségét vonná maga után, hiszen sokan nemcsak munkába járva használnák a kerékpárutat, hanem kikapcsolódni is.

Pákai Péter azt is megosztotta lapunkkal, hogy az eddigi fejlesztésekkel elégedett a városvezetés, de nem akarnak megállni. Mindig előrébb szeretnének lépni az úton, ezért évről évre újabb célokat tűznek ki maguk és a város elé. A célok megvalósításában pedig az egyesületek, nyugdíjasklubok és sportszervezetek is részt vesznek, ezért évről évre őket is támogatni kell. Idén 235 millió forintot szán az önkormányzat a közösségekre, amelyek nemcsak hogy összekapcsolják a helyieket, de nemzetközileg is elviszik Ajka hírnevét.

Fotó: Györkös

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply