Muci néni kuckója tíz éves

Ajkarendeken megalakulásának tizedik születésnapját ünnepelte január 23-án a Muci néni kuckója baba-mama klub.

Reggel tíz órakor már gyülekeztek a kis gyerekek szüleikkel a Regenbogen Német Nemzetiségi Művelődési Ház színháztermében ahol egy közös ünneplésre már várta őket Csóka Nándorné nyugalmazott óvónő, aki egyben a klub megálmodója és vezetője.

A foglalkozások minden héten hétfőn tíz órától délig tartanak. A kuckóban a tagok és a jelenlevők száma mindig változik, vannak, akik év közben csatlakoznak és bizony olyanok is, akik otthagyják a csoportot, mert várja őket az óvoda. Ami azonban egy foglalkozásról sem maradhat el, az Muci néni és a repülő labdái, na meg persze a köles golyó az asztalról. A mostani azonban mégis egy kicsit különleges nap volt, nem csak a születésnap miatt, hanem azért is, mert vendégek is érkeztek, pont erre a jeles napra. Szerencsére aznap nem volt nevelési nap az ajkai 6-os óvodában, ezért négy kisgyermek szülei úgy döntöttek, ők is csatlakoznak a mai szülinaphoz. Rajtuk kívül még két új csemete érkezett, akik most először vettek részt a foglalkozáson.

Rengeteg mozgásfejlesztő játékkal, kirakóval, szivacs építővel és egy csúszdával is játszhatnak itt a gyerekek. Csóka Nándorné, vagy ahogy a gyerek hívják, Muci néni, az egyik héten kötetlen játékkal, a másik héten baba-mama tornával várja a foglalkozásra érkezőket. Persze nemcsak Ajkarendekről hanem Ajka egész területéről és a környező településekről is szívesen fogad mindenkit. Míg a kicsik játszanak, addig a felnőttek barátkoznak, ismerkednek, és jó tanácsokkal, praktikákkal látják el egymást.

A közös éneklés után 11-kor megérkezett Muci néni a tortával, amin tíz gyertya díszelgett. Mindenki nagyon örült a meglepetésnek és együtt jóízűen fogyasztották el.

F.P.T.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply