Nagyon jó volt itt lenni, ebben az élő közösségben!

Kovács Viktor evangélikus lelkész augusztus 13-án délelőtt 8.30-kor Csékúton, 10 órakor pedig az Ajkai Evangélikus Templomban tartotta búcsú istentiszteletét. 7 év városunkban eltöltött papi szolgálat után Budapesten az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folytatja munkáját egyetemi lelkészként. Augusztus végétől a leendő lelkész és hittantanár szakos hallgatók lelkészeként tevékenykedik majd.

Kovács Viktor eddigi papi munkája során főként gyülekezeti lelkészként szolgált, a jövőben pedig, mint „intézményi lelkész”, újabb, más típusú feladatokat kell majd elvégeznie, ami jelentős változás lesz számára.

A papi szolgálathoz tartozó hétvégi istentiszteletek, esküvők, temetések elvégzése mellett, különféle formában volt jelen városunk kulturális és lelki életében. Végzett mentálhigiénés szakemberként rekreációs zenélést – dobkört alakított, a csimpánzok megmentéséért használt telefonok gyűjtésébe kezdett, komolyzenei koncertet szervezett, hittanos nyári tábort hozott létre és rendszeresen jelentkezik az online térben podcastokkal, melyek nem csak a fiatalabb korosztály számára népszerűek.

Visszagondolva az itteni tevékenységemre, ami a legnagyobb örömmel tölt el, hogy az istentiszteletek menete és liturgiája olyan ember és közösség közeli lett az évek alatt, ami mindenki, és minden korosztály számára – a szó pozitív értelmében – jól fogyasztható, fogalmazott a lelkész. A liturgiának vannak olyan szakaszai, melyben a gyülekezet tagjainak is része van, így nem „csupán” egy egyszemélyes produkció az istentisztelet, hanem igazi közösségi élménnyé válik a hívek számára. A gyermekes családok számára fontos, hogy az istentiszteletek ideje alatt a templom közelében lévő gyülekezeti teremben gyermek – bibliaköröket tartanak. Így a szülők el tudnak mélyedni az istentiszteletben, mert tudják, hogy gyermekeik felelősségteljes gyülekezeti tagok társaságában, értő kezek alatt formálódnak. Mindezek mellett a hangszerek közül nem csak orgona szólalt meg rendszeresen a templomban, hanem a lelkész legtöbbször gitárral zenélt, volt, hogy egész zenekarok szóltak hétről hétre az istentiszteleteken. A szervezett programok, események között kiemelkedett a reformáció ötszázadik évfordulója kapcsán 2017-ben elkezdett szabadegyetemi előadássorozat, valamint különböző körök működnek rendszeresen az evangélikus közösség berkein belül, amelyek sok érdeklődőt vonzanak. Mindezen papi szolgálatnak és szerteágazó tevékenységi körnek is köszönhető hogy az elmúlt években az ajkai és a Csékúti gyülekezetben ugyan annyi keresztelő volt, mint temetés, hangsúlyozta örömmel az elköszönő lelkész, aki Isten áldását kérte a tőle búcsúzó gyülekezetre.

NéNo

Fotó: NéNo

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply