Ningbói befektetők jártak Ajkán

Az ajkai befektetési lehetőségekről érdeklődtek a kínai Ningbo városból érkezett küldöttség tagjai október 30-án. A város alpolgármesteréből és gazdasági szakemberekből álló delegációt dr. Horváth József alpolgármester, Pákai Péter, az önkormányzat gazdasági bizottsága elnöke és Vingelman József, a Főnix ipari park ügyvezetője fogadta a Városházán.

Dr. Horváth József köszöntőjében elmondta, hogy Ajkának 2018 óta van egy kínai testvérvárosa Donghai, valamint 2019-ben Schwartz Béla polgármester és két munkatársa részt vett Kínában a nemzetközi vásáron. Ajkán a Le Belier öntöde kínai tulajdonú. A 30 ezer lakosú városban 15 ezer munkahely van. Hiány van mérnökökből, technikusokból, szakmunkásokból. A városban működik a Pannon Egyetem Ajka Kampusza, kiváló az alapfokú és középfokú oktatás. Több autóipari cég beszállítói az itteni vállalkozások.

Vingelman József, a Főnix Ipari Parkról szólva elmondta, hogy 60 hektár összközműves területtel várják a letelepedni kívánó vállalkozásokat. Egyetlen megkötés, hogy csak környezetkímélő ipart fogadnak. Az ipari parkban kereskedelmi tevékenységet folytató gazdasági társaságok is működnek. A betelepülő állami és uniós támogatásra számíthatnak.

A Ningbo delegáció tagjai elmondták, hogy befektetési és együttműködési lehetőséget keresnek. Egyre több közép kelet európai országgal állnak gazdasági kapcsolatban. A ningbói küldöttség tagjai a dolgozók bérezéséről, a munkabért és a vállalkozást terhelő helyi és központi  adókról érdeklődtek.

(ta)

Fotó: Cernák Róbert

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply