Önkormányzati milliárdok panelprogramra

Hosszú évek huzavonája után megújul a Sávház. Mögötte a Kossuth utca 1. szigetelt, színezett panelje látható... (Fotó: Gyarmati)
Komfortosabb, modernebb otthon, kevesebb fűtési költség – ezt nyújtja a magasbeépítésű társasházak tulajdonosainak a panelprogram. Ajka Város Önkormányzata fontosnak tartja, hogy így módon is segítse a lakosságot, elvégre az élhető városhoz a szolgáltatások sokszínűségén túl a városkép, illetve a lakások zöldebbé, energiatakarékosabbá tétele is hozzátartozik. Pont ezért a városvezetés már rég óta azon dolgozik, hogy minél több épületnek és lakónak adják meg a felújítás lehetőségét. Az önkormányzat támogatásával a házak nagy része megújult már városunkban.
A panellakások felújítása kezdetén a költségek harmadát az állam biztosította a központi költségvetésből, a másik harmadot az önkormányzat, a maradékot a tulajdonos. Az állam idővel kivonult a programból, ami így a legtöbb településen véget is ért. Ajka azonban másképp döntött.
Saját költségvetésből a költségek felét vállalja, a másik felét a tulajdonosnak kell állnia. Ez nagy segítség, ugyanis jócskán vannak, akik csak így tudják otthonukat korszerűsíteni. A felújítással az ingatlanok értéke is nő, így az esetleges eladáskor könnyebben találnak arra vevőt. A városban 2003-tól zajlik a lakóépület felújítási program.
Ajkán a legalább 10 lakóingatlant tartalmazó épületek száma 231, amelyekben összesen 7323 lakás található. A lakásállomány mintegy 78 százalékát valamilyen mértékben érintette eddig a  felújítási program. A korszerűsítések döntő részben energetikaiak voltak, így homlokzatok, lapostetők, födémek hőszigetelése, nyílászáró cseréje valósult meg, de jelentős mértékben zajlottak egyszerűbb épületfelújítások is mint homlokzat és magastető felújítások, vagy a fűtési rendszerek egyedi mérőkkel való ellátása, amely a lakás fogyasztását méri, így a lakó tudja szabályozni azt, hogy mennyit fűt és nagyjából mennyi lesz a számlája.
Jelenleg a 2019-ben meghirdetett lakóépület felújítási program folyik, amelyben 2989 lakás érintett 100 épületben. A teljes bekerülési költség 2 milliárd 510 millió forint volt, melyhez az önkormányzat 1 milliárd 190 millió forintot biztosít, míg a lakók  1 milliárd 320 millió forinttal szálltak be a programba. 2003-2019 között 5710 lakást érintett a program 178 épületben. Ez idő alatt több mint 4,1 milliárd forint ment a felújításokra. (Itt még az állam is besegített.)
Az ingatlant vásárlók számára pozitív, ha a megvásárolni kívánt lakás hőszigetelt, korszerű nyílászárókkal felszerelt – válaszolta kérdésünkre Szabó Attila, az ajkai Otthon Centrum iroda értékesítője.
– Nem ez a vevők első kérdése, de ha megtetszik egy ingatlan, komolyra fordul az érdeklődés, ez is szóba kerül. Ma, olyan szakembert találni, aki jó és még rá is ér rövid határidőn belül, nagyon nehéz, ezért inkább a felújított lakások a kelendőbbek. Az építőanyagok egyre emelkedő árai miatt, szintén nem mindenki szeretne felújításba kezdeni. A vevők életkora is befolyásolja, hova szeretnének költözni. Az idősebbek földszintit, vagy első emeletit keresnek, de ha van lift a házban, akkor a magasabb emelet sem probléma. Az érdeklődőknek általában konkrét elképzelésük van a leendő otthonukról, aki panelt szeretne, vagy belvárosit, hiába kapna jó ajánlatot, nem menne családi házba, vagy külső városrészbe, és ez fordítva is igaz. Társasházaknál kelendőbb az erkélyes. Jelenleg a legnépszerűbb a belváros, valamint az Ifjúság utca és környéke. Garázs a lakásokhoz ritkán kapható, így ennek hiánya nem akadály – fogalmazott.
A családi házra vágyók Ajkarendeket, Bakonygyepest, a Kórházdombot és a Csikólegelőt részesítik előnyben. Az árak az elmúlt egy évben még emelkedtek, de rövidesen stagnálás várható a szakember szerint.
Az új építésű társasházak átlagos négyzetméter ára 420-500 ezer forint, a használt, de jó állapotú, felújított lakás 370-420 ezer, a felújítandóért, vagy nem tehermentesért 280 – 370 ezer forintot kérnek négyzetméterenként. A vevők 35 százaléka készpénzes, 65 százaléka jelzáloghitelt vesz igénybe. A kölcsönből lakáshoz jutók több, mint fele CSOK-ot, vagy babaváró hitelt igényel. Jelenleg a babaváró hitel a legnépszerűbb, mert több gyermek születése esetén a hitelt nem kell visszafizetni.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply