Születésnapját ünnepelte a csöppségeket nevelő intézmény

Fotó: Györkös

A bölcsődei ellátás már az ötvenes években elkezdődött Ajkán, de a jelenleg is működő, egyetlen intézmény négy évtizedes múltra tekint vissza. Számos átalakuláson, arculatváltáson ment keresztül – viharosabb időszakokat is átvészelve – 1978-as átadása óta. Ezt a születésnapot ünnepelték augusztus utolsó napján a Városi Bölcsőde jelenlegi és már nyugállományba vonult szakemberei, valamint a város vezetősége.

Szőllősi Veronika Virág, megbízott intézményvezető bevezetőjében elmondta, hogy akkoriban több 0-3 éves korú gyerek ellátását biztosító intézmény is működött, hiszen az idén negyven éves Városi Bölcsőde kezdetben az V. számú Bölcsőde nevet viselte. Ezután egy nehezebb időszak következett, hiszen a születési számok csökkenő tendenciája hatással volt az ellátásra, így 1991. december 31-én befejeződött itt a munka.

Ez szerencsére átmeneti zökkenő volt, mert 1995. augusztus 1-től ismét kinyitotta kapuit az intézmény a mára jól ismert Városi Bölcsőde néven. Lendületéből mit sem veszítve, azóta is igyekszik segítő kezet nyújtani a kisgyermekes családoknak a legkisebbek nevelésében, gondozásában.

2008-ban, majd 2012-ben kapacitásbővítésnek köszönhetően nyerte el jelenlegi formáját, 98 férőhelyes befogadó képességét és jelenleg is teljes kihasználtsággal működik. Tavaly elérte a csúcspontját a születések száma: 243 gyermek született Ajkán, ám az intézmény bővítésére beadott pályázat sajnos nem nyert.

Az egyre gyorsuló fejlődés a kisgyermeknevelőkkel szemben is új kihívásokat állít, így elengedhetetlenül fontosnak gondolják szakmai tudásuk, ismereteik bővítését, hogy magas színvonalon biztosíthassák a hozzájuk kerülő gyerekek kiegyensúlyozott, egészséges fejlődését. A szakember azonban azt is hangsúlyozta, hogy emellett nagyon fontos a kisgyermekek és szüleik bizalmának, együttműködésének elnyerése, az őszinte érdeklődés, amellyel kölcsönösen egymás felé fordulnak.

A korábbi és a jelenlegi vezetők (balról jobbra) Hartinger Rezsőné, Zsohár Veronika, Szőllősi Veronika Virág és Kovács Ferencné

Schwartz Béla polgármester gratulált a szép évfordulóhoz és köszönetét fejezte ki az intézmény minden jelenlegi és volt dolgozójának az odaadásért, amit a város gyerekeinek nevelésében folytatnak. Különleges és felelősségteljes munkának nevezte azt az értékes és színvonalas tevékenységet, amit a szakemberek nap, mint nap megtesznek. Megnyitójában többek között kitért a jövőbeli tervekre is. Úgy látja, hogy egy jól kibontakozó trend elején áll a város. Egy új bölcsődei komplexumot terveznek a Sport utcában, a Kaszinó mellett ötven férőhellyel, amit ezután az igényeknek megfelelően szeretnének majd bővíteni. A munkaerőpiaci helyzettel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nagy a kereslet, ezer embert még lehetne foglalkoztatni – erős, stabil a város, annak ellenére, hogy nem nyertünk pályázatokat – így előreláthatólag tovább nőnek majd az igények a bölcsődei ellátás irányába. Arra hívta fel a vendégek figyelmét, hogy kísérjék figyelemmel és segítsék a bölcsőde dolgozóinak munkáját.

Városunk bölcsődéje nem csak a családok életében tölt be meghatározó szerepet, hiszen számos kisgyermeknevelő találta meg itt a hivatását, olykor egy egész életutat bejárva. Lelkiismeretes, odaadó munkájuknak, kiemelkedő szakmai tudásuknak, tapasztalataiknak köszönhetően mára sokat változott az ellátás megítélése. Visszajelzések alapján pozitív élményekkel gazdagodva indulnak tovább az óvodába a hozzájuk járó kisgyermekek.

Gyarmati Lászlóné, nyugdíjas kisgyermeknevelő erre az alkalomra írt, humorral fűszerezett versét olvasta fel, majd a jelenlegi és a korábbi intézményvezetők felvágták közösen a születésnapi tortát.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply