Felhalmozunk, habzsolunk, mindent magunknak akarunk. Mindig kevés, ami van, kell belőle az újabb, a drágább, a sokadik. Egyre több ruha, kütyü és felesleges holmi vesz körül bennünket, na meg jó pár plusz kiló úszógumiként, amit általában feszengve takargatunk – másoknak meg alig jut valami. Hébe-hóba esetleg egy adomány, vagy egy jó szó, a szürke hétköznapokban meg marad a bizonytalanság és az üres tányér, meg a szívfájdítás.
Ördögi kör ez, hiszen aki megteheti, egyre csak gyűjtögeti a tárgyakat és a hamis illúziókat, mondván ez most „csak” 500 forint volt, na és hogy az új felszerelésben bombanő/ álompasi lesz. Persze, meg figyelemreméltó, okos, egészséges, gazdag, olyan, akit mindenki csodál. Egyedi? Hát nem. A sort a végtelenségig lehetne folytatni, holott nem a szépen maszkírozott valóság mögött rejlik a boldogság, hiszen nem attól fog valaki kitűnni a tömegből, ha hitelből vett almás-telefonnal szelfizget egy szép kocsi (ami természetesen nem az övé) mellett…
A szív az, amit érdemes mérlegre tenni, hiszen aki jó, az minden körülmények között az marad, nem kell semmilyen émelygős cukorszirup, vagy színpompás csomagolópapír, hogy ezt mások is észrevegyék. Szerencsére Ajka e tekintetben is kivételes város, mert itt elég sokan érzik, hogy jónak lenni, bizony jó. Adni pedig öröm.
Helyi történet, hogy egy kamasznak az volt minden vágya, hogy legyen egy focilabdája. Ennél azonban sokkal többet kapott néhány ajkai angyal jóvoltából. A játékszer mellé mez, focicsuka és meghívás is érkezett, hogy álljon be a csapatba. Remélhetőleg a fiú barátokra talál és kristályként fog csillogni annak tudatában, hogy ismeretlenül is sokan állnak mögötte és támogatják.
Leave a Reply