Törököt fogott a Kormány

Csőd felé robog a magyar közoktatás. Dr. Péntek Zoltán, a Bánki gimnázium oktatója szerint is több sebből vérzik a minisztérium nélküli magyar oktatásügy, aminek csak egy része a pedagógusok bérkövetelése, bár legutóbb éppen e mögé bújt el a kormányszóvivő.

A Szemtől-szembe tényfeltáró műsor ezúttal arra volt kíváncsi, hogy az ajkai pedagógusok hogyan élik meg ezt a Canossa járást, na és ha már ez a hasonlat jutott eszünkbe: kit átkoznak ki a végén? A magyar politika csinálóit, vagy a magyar oktatásügy jövőjét?

Dr. Péntek Zoltán mindenesetre csaknem háromnegyed órán át elemezte segítségünkkel a kialakult helyzetet. Egyre több pedagógus látja be, hogy „nincs már mit veszíteni, nincs tovább hova hátrálni és nincs félni/rettegni való attól sem, hogy mindennek milyen következménye lesz, mert eljutottunk odáig, hogy a 2013-ban megállapított reálbér már annyira lerongyolódott, hogy az már vicc kategória.”

Mondanivalóját – a helyzet tragikusságát hangsúlyozva – egy Hofi-viccel is fűszerezte, amiben két elítélt egy szibériai fogolytáborban beszélget. Az egyik óva inti társát, hogy ne szidja hangosan a rendszert, mert még elviszik… Mire a társa nekiszegezi a kérdést:

– Innen? Hova?

A rendszer kétségkívül kezd „elorwellesedni”, mindenkit megfigyelnek, követik közösségi megnyilvánulásait és adott esetben a retorzió sem marad el. Félelem uralkodik el a társadalomban, ami alól a pedagógus kar sem kivétel.

Interjúalanyunk szerint is példák sora bizonyítja – a második világháború alatti német megszállástól a Rákosi rezsimen át a konszolidált Kádár rendszerig, hogy a politikai vezetésnek mindig akadtak hű kiszolgálói, mint ahogyan ma is vannak, akik önös érdekükből a szomszédjaikat is elárulnák, csak hogy nekik ne essen bajuk. Így persze nehéz a társadalom érdekeit szolgáló eredményeket elérni.

Dr. Péntek Zoltán ezeken kívül szólt a pedagógus hivatás különleges voltáról, ami nem egyszerű „szakma”, szinte a nap minden percében ad gondolkodni és tennivalót a lelkiismeretes tanároknak. De nem csak tantárgyukkal kapcsolatban, mert a rájuk bízott és évekig a felelősségük alá tartozó ifjaknak a lelkét ugyanúgy ápolni kell, mint ahogy tudásukat gyarapítani, vagy azt az eszköztárat, aminek segítségével megállhatják a helyüket az életben.  Most, amikor a jelek szerint elérte teljesítőképessége határát az iskolai pszichológiai szakszolgálat (lassan nincs hová küldeni a súlyos mentális problémákkal küzdő, akár öngyilkossággal is fenyegetődző gyerekeket), a pedagógusok ezrei semmiféle szakmai segítségre nem számíthatnak, egyedül élettapasztalatuk és emberségük segítheti át őket a súlyos helyzeteken. Kérdés, hogy meddig mehet ez így tovább?

Dr. Péntek Zoltán olyan súlyos problémákat vet fel a vele készített interjúban, hogy maga a bérrendezés kérdése már valóban csekélységnek tűnik, mégis megkerülhetetlen feltétel.

Ezért is várnak a pedagógusok november 18-án az Agorára mindenkit, aki változtatni szeretne a mai tragikus állapotokon.

Az interjú elérhető az ajkaiszo.hu hírportálon és az Ajka TV Youtube csatornáján.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply