TV Ajánló – Interjú Jeney Gyulával, az FC Ajka vezető edzőjével

Jeney Gyula az FC Ajka trénere

Győzött, kikapott és döntetlent is játszott a lapzártánkat megelőző három mérkőzésen az FC Ajka NB II-es labdarúgó csapata, és így biztosan őrzi a tabellán harmadik helyét. Mindent egybevetve az elmúlt néhány hónap várakozáson felüli eredményeket hozott és így „lőtávolba” került az NB I-es szereplés is. Persze sok minden szól amellett, hogy az NB I. még nem az Ajkának való és a csapat vezető edzője is azt állítja, hogy az első osztályt a nagyvárosok csapatainak találták ki. Hogy mit gondol még a csapat jelenéről és jövőjéről, az kiderül a vele készített interjúból.

A kétségtelen sikersorozatra utalva Jeney Gyula elmondta, hogy mindennek az alapja nem a szerencse, hanem egy masszív és látványos játék, amire a csapattal együtt törekednek mérkőzésről mérkőzésre. Szerencsére erre a játékosok is vevők és a játékoskeret minősége is megfelel.

Mikor Jeney átvette a csapatot (Kis Károly távozását követően) az Ajka még a 14. helyen állt. Nem volt kieső zónában. A „hirtelen javulás” alapjait is a korábbi mester munkája alapozta meg, de az ő szemlélete kétségkívül más volt, más „iskolát” képviselt. Korábban, még játékos korában is sokat dolgoztak együtt, ismerték egymást. Nem véletlen tehát, hogy Jeneyt Ajkára is meghívta Kis Károly és itt kezdtek el igazán együtt dolgozni – a nehézségek ellenére is kölcsönös megértésben. Annak ellenére, hogy mindketten tudták, rendkívül eltérő a habitusuk, olyan, mint a „tűz és a víz”. Bármilyen furcsán is hangzik, jól kiegészítették egymást. Azt is el kell ismerni, hogy Kis Károly csinált stabil NB II-es csapatot az FC Ajkából. Talán Jeney stílusa jobban passzol a mai futballvilág tendenciáihoz, a fejlemények legalábbis ezt mutatják.

Jeney, bár folyamatosan tovább képezi magát – jelenleg az NB I-es csapat vezetését is lehetővé tevő A licensz megszerzéséért dolgozik – dicséri hozzáértő stábját, akik megfelelő támogatást nyújtanak neki a játékosok felkészítésében. Úgy érzi segítőiben és a játékosokban is sikerült a bennük rejlő képességeket felszabadítani, mozgósítani és a jelek szerint „át is gyalogolnak” az NB II-n.

Jeney elismeri, hogy adott tanácsokat és végzett némi nyomozómunkát megfelelő játékosok felkutatásában, de szerinte igazából a korábbi mesternek és Geri Gyula elnöknek köszönhető, hogy sikerült összehozni a jelenlegi keretet.

Ha a legutóbbi mérkőzéseket is számítjuk, 14 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség. Már készült olyan táblázat, amin a legutolsó formák alapján első lenne az Ajka, de talán kár még az NB I-ről álmodozni…

Az első osztályt a tradicionális nagyvárosi csapatoknak kellene uralniuk, legalábbis így lenne természetes. Hogy ez manapság nem így működik, annak számos oka van, ebbe most ne menjünk bele.

Az beszélgetésben szóba került még Jeney felfogása a játékról, a játékosok irányításáról, a küzdelem lényegéről és sok minden egyébről, amit jó, ha tőle magától hallanak olvasóink.

Az interjú elérhető az Ajkai Szó és az Ajka TV internetes felületein.

L. S.

Fotó: L. S.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply