Újabb Erste Liga mérkőzés volt az ajkai jégcsarnokban

Fotó: Gyarmati

FTC-TELEKOM – FEHA19: 4-1

Kiváló hangulatú, izgalmas, érdekes jégkorong mérkőzést láthattak a sportág kedvelői a Jégcsarnokban január 7-én. Az Erste Liga immár harmadik éve tartja egyik mérkőzését Ajkán. A lelátókon szemlátomást egyre többen szurkolnak a felsőházas csapatoknak.

A neves csapatok összecsapására mára már szinte kicsinek is bizonyult a Jégcsarnok. A lelátókon foglaltak helyet az Ajkai Óriások utánpótlás csapatainak tagjai is, hogy megnézzék, szorgalommal és kitartással hova lehet fejlődni. A városból és térségéből is sokan voltak kíváncsiak az összecsapásra. Székesfehérvárról a FEHA szurkolóinak egy csoportja is megérkezett, de a Fradit is sokan biztatták.

Vasárnap érdemes volt korábban kilátogatni a jégcsarnokhoz. Már fél kettőtől elkezdődtek a játékos feladatok a csarnok előtti téren. A kapura lövésben, a kocka-puzzle kirakásban és a szlalompályán pecsétet szerzők és a totót kitöltők sorsoláson vehettek részt, ahol a sportággal kapcsolatos ajándékokat nyerhettek. Sokan szelfiztek Csúszkával, a sportág kabalájával.

A mérkőzés kezdő dobást a 8 esztendős ajkai kisfiú, Zsombok László végezte, aki szereti a sportágat, de üvegcsontú, így tolószékbe kényszerült, sajnos nem sportolhat.

A lendületes mérkőzésen az első 20 perces harmadban az FTC szerzett 2-1-es vezetést. A második harmadban még két gólt ütött a Fradi, s mint kiderült, ezzel beállította a végeredményt is.

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke kérdésünkre elmondta, hogy figyelemmel kíséri az ajkai jégkorongosok tevékenységét. Örül, hogy a fiatal klub már válogatott játékosokat is kinevelt. Mindig örömmel jön Ajkára, ami különleges hely abból a szempontból is, hogy az Erste Liga mérkőzések itt telt házzal zajlanak. Máshol ez nem jellemző.

Pákai Gergő, az Ajkai Óriások Jégkorong SE elnöke elmondta, hogy az Ajkán játszott elsőosztályú mérkőzések fontos szerepet töltenek be a sportág népszerűsítésében.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply