Vallják, hogy a kreativitás fontos ( TV Ajka videóival)

fekete gala

A tehetség emberi érték, ami majdnem mindenkiben megtalálható, csak sokáig kell faragni a követ, hogy végül megcsillanjon a drágakő – idézte nyitóbeszédében dr. Czeizel Endre orvos genetikus szavait Fenyvesiné Molnár Zsuzsanna igazgatóhelyettes a Fekete-Vörösmarty Gálán, ahol az iskola névadója, Fekete István előtt tisztelegtek élményteli műsorral a diákok.

India mesés világa köszönt vissza a 2/c-sek szalagtáncában

A művelődési ház színházterme megtelt a jeles alkalomra, ám az írónak nem csak a délutáni programmal adóztak az intézmény pedagógusai és tanulói. Emlékhetet hirdettek, amelynek részeként a korábbi évekhez hasonlóan prózamondó- és szépolvasó versenyt szerveztek négy korcsoportban. Koszorút helyeztek el Fekete István egykori házának helyén álló emlékoszlopnál és az iskola falán, illetve felkeresték a városban lévő „feketés” emlékhelyeket is.  A gála délelőttjén pedig ünnepi műsorral elevenítették fel a névadó életének fontos állomásait, gyermekkora meghatározó élményeit és az íróvá váláshoz kapcsolódó eseményeket.

Fenyvesiné Molnár Zsuzsanna egy Shakespeare idézettel hangsúlyozta a produkciók előtt, hogy „az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem feledjük el”, ami igaz is, hiszen az elmúlt harmincnégy évben, mióta az iskola felvette Fekete István nevét, őrzi és ápolja az íróhoz kapcsolódó hagyományokat.

Matrózok és kalózok csatája a 4/e-ben

Idén tizenhárom műsorszámmal készültek az iskola másodikos és negyedikes tanulói a gálára, amelyek között próza, tánc, furulyajáték és ironikus görbe tükör is szerepelt. A sokszínű forgatagban először a cirkusz világába kalandoztak képzeletben a nézők, ahol erőművészek és akrobaták várták őket. Utána a zene szárnyán egy furulyás csapathoz vezetett az út. A gyermekdalok bűvköréből a közönség a Karib tenger matrózaihoz sodródott, akiket a félelmetes kalózok ugyan megtámadtak, mégis látványos koreográfiájú, közös bohém tánc lett belőle. A nagy ijedség elmúltával Gryllus Vilmos műve alapján békét kötött egymással a lovag és a sárkány is egy ötletesen kivitelezett mesejátékban, amibe bizony a felkészítő tanároknak is sikerült bevonódniuk kerettörténetként néhány orosz klasszikussal.

A publikum élvezte a játékos, lendületes, vicces vagy éppen látványos előadásokat, amelyek közül nem hiányozhattak a rock and roll és társastánc formációk sem. A másfél órás képzeletbeli utazáson India is feltárta titkait a szalagtáncosok csábításának engedve, de kellékként előkerült néhány színes napernyő és kék kendő is a közönség szórakoztatására.

Cirkuszt varázsolt a színpadra a 2/b.

A diákok szeretettel, odaadóan és hihetetlen lelkesedéssel adták elő a napköziben, vagy a tanórákon gyakorolt produkcióikat, amiket minden esetben vastapssal díjazott a közönség. Kétség sem férhet hozzá hogy, a szervező pedagógusok és a szereplő tanulók igazán kitettek magukért. Dinamikus programot állítottak össze, amivel értékes közösségi élményt és tartalmas, mégis vidám kikapcsolódást szereztek a jelenlévőknek.

A 4/B-sek által tartott görbe tükröt külön szeretném kiemelni, ami kecses eleganciával, mégis ironikuson adta vissza a nézőknek azokat a mindennapi élethelyzeteket, amelyekbe az okostelefon beleszól. Az osztály a valós problémát egy mini színdarabban, pontosabban jelenetszemelvényekben dolgozta fel, kifigurázva a telefon miatt megváltozó társadalmat. A produkciót egy mobilos-néptánccal is feldobták mosolyt csalva minden teremben ülő arcára. Nem hiába, a jó téma már fél siker.

This slideshow requires JavaScript.

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply