Folytatódik a Mentsd meg a madarakat program

A Poppe+Potthoff Hungária Kft. idén is szeretne részt vállalni a gyerekek és a felnőttek környezettudatosságának kialakításában, ezért 2020-ban is folytatódik a Mentsd meg a madarakat programjuk.

Rejtő Anett, a Poppe+Potthoff HR munkatársa elmondta, hogy az idei madárprogramot az év madara, az erdei fülesbagoly köré csoportosították. Császár Zsolttal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjával közösen madáretetőket és bagolyodúkat helyeztek el Ajka parkosított részeire.

A program célja, hogy a gyerekeknek az óvodák, illetve az iskolák bevonásával a természetvédő és környezettudatos szemléletüket formálják, valamint városunk környezetvédő szellemét ezzel erősítsék. Fontos az állatvilágban, a téli madarak életének megismerése és az életben maradásuk segítése. Ehhez játékos formában segítségül hívják az óvodákat, iskolákat, gyerekeket, felnőtteket, családokat, és nyugdíjasokat, vagyis az ajkai és környékbeli embereket, akik rendszeresen látogathatják a kihelyezett etetőket, és etetőanyagot helyezhetnek el bennük.

Sétájuk alkalmával nem csak a madarakat figyelhetik meg, hanem a kihelyezett információs táblák segítségével tájékozódhatnak a hazánkban fellelhető téli madarakról és azok szokásaikról. A program alkalmával a gyerekek akár a pedagógussal, akár szülőkkel, nagyszülőkkel felfedezhetik a város szép parkjait, így  közös természeti élményben is lehet részük. Eddig 5 ilyen etetőpontot lehet meglátogatni. Van az Agóra térnél, a Tó játszótérnél, a Templomdombon, a Móricz Zsigmond utcában és a Kaszinó parkban. Aki figyelmesen jár az utóbbi helyen, az felfedezheti az egyik fán a Császár Zsolt által felszerelt bagolyodút is, ahova a remények szerint beköltözik majd egyszer egy bagoly család.

Zsolt elmondta nekünk, hogy az odúk elhelyezésénél mindig figyelembe kell venni, hogy ne legyen semmi a madár berepülő útjában. Valamint olyan magasan legyen, hogy csak létráról lehessen elérni. Az odúban költő madarak egyetlen ellensége csak a nyest.

A parkokban kihelyezett etetőpontok a fára akasztott fabaglyokról is felismerhetőek. A Poppe+Potthoffnak nem csak a természetvédelem fontos, hanem a kreatív csapatmunka is. Ezért  idén is meghirdetik játékos versenyeiket,  ahol számos értékes ajándékkal kedveskednek majd a környezettudatos gyermekeknek, felnőtteknek.

Díjazzák a legszebb rajzokat, legszebb festett kavicsokat és a legkreatívabb madáretetőket óvodás és kisiskolások között. Indulni lehet vers- és történetíró versennyel is a gyerekeknek. A fotópályázat sem marad el, melyre nevezni 7-110 éves korig lehet, a téma most is a Csodás tél. Beérkezési határidő: február. 28. Beküldési cím: madarak2020@poppe-potthoff.com A fotókra március 2-15-ig lehet majd szavazni.Ünnepélyes eredményhirdetés március 30-án 10 órakor lesz az Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply